2026. július 24.

A járvány ellenére teljes évadot zárt a Nagyváradi Állami Filharmónia

A járvány ellenére teljes évadot zárt a Nagyváradi Állami Filharmónia

A márciusban meghozott járványügyi intézkedések enyhítése után, a Nagyváradi Állami Filharmónia volt Románia egyik első olyan intézménye, amely szabadtéri koncerteket tartott. Így az intézmény, egyetlen koncert kivételével, valamennyi meghirdetett előadását megtartotta. A Filharmónia a jövőt tekintve is optimista, a 2020-2021-es évadot szeptember 17-én szeretnék megnyitni. Ha a járvány nem szól közbe, decemberig számos hírességgel, hazai és külföldi karmesterekkel, szólistákkal, különleges koncertekkel várják majd a közönséget.

Az elmúlt évadban a legtöbb koncertre a Nagyvárad Római Katolikus Püspökség udvarán került sor, elsősorban a bérletesek számára, de a helyszínen, a fennmaradó helyekre jegyet is lehetett vásárolni. 

Mint az Meleg Vilmos vezérigazgató elmondta, 38 nagykoncertet és öt kamarakoncertet tartottak, így a bérleteseknek ígért valamennyi előadást megtartották. Egyetlen koncerten, a járványügyi intézkedések miatt, már nem tudtak közönséget fogadni, de a bérletesek számára a DVD-n rögzített előadást az új évad elején ajándékba adja majd az intézmény.

A filharmónia vezetése reméli, hogy a járványügyi helyzet normalizálódik, és a koncertekre ismét az Enescu-Bartók-teremben kerül sor. Az új évadot szeptember 17-én szeretnék kezdeni. Ha a járvány nem szól közbe, decemberig számos hírességgel, hazai és külföldi karmesterekkel, szólistákkal, különleges koncertekkel várják majd a közönséget.

November 9-19 között ismét szeretnék megrendezni az immár hagyományos Az ősz szimfóniái fesztivált, és decemberi utolsó koncertet a tervek szerint 17-én rendezik meg: Jankó Zsolt karmester vezetésével, Beethoven monumentális művét, a Missa solemnist hallhatja majd a nagyérdemű.

Addig, amíg nem tudják, hogy a tervezett koncerteket megtarthatják-e a filharmónia termében, addig a koncertekre bérletet nem, csupán jegyet lehet majd vásárolni. 

A képen a filharmónia idei évadának utolsó koncertje, a Nagyváradi Római Katolikus Püspöki Palota csodálatosan megújult kertjében.

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
A színpad nyáron sem pihen – Debrecenben fesztiválozik, Nagyváradon Móricz klasszikusára készül a társulat
Jul 21, 2026
A kultúra emberekről, közösségekről, kapcsolatokról is szól – ezért kutatja a Debrecen–Nagyvárad kulturális hidakat Bacsa-Papp Zsuzsanna
Jul 19, 2026
Segítsünk együtt feltérképezni Debrecen és Nagyvárad kulturális kapcsolatait
Jul 15, 2026
44 év után nyílt újra önálló életműkiállítása Nagyváradon Ujvárossy Lászlónak
Jul 10, 2026
53 órás filmmaratonnal búcsúzik az Apolló mozi nagyterme Debrecenben
Jul 07, 2026
Nagyváradi fotóművész szervezte meg az első Magyar Nemzetközi Fotóművészeti Körversenyt – Debrecenben lesz a díjátadó gála
Jun 23, 2026