2026. július 24.

A Kodály Filharmónia igazgatója nyitja meg a nyári zenés áhítatokat

A Kodály Filharmónia igazgatója nyitja meg a nyári zenés áhítatokat

A nyár első vasárnapján, június 2-án 18 órától ismét Zenés áhítat lesz a Debreceni Református Nagytemplomban, melyen a Kodály Filharmónia igazgatója, Somogyi-Tóth Dániel orgonaművész szólaltatja meg a hangszerek királynőjét.

Somogyi-Tóth Dániel a Bartók Béla Konzervatóriumot zongora és zeneszerzés szakon végezte el, majd 2006-ban diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem karmester és orgona szakán Gál Tamás, Ligeti András és Lehotka Gábor növendékeként.A Zeneakadémia elvégzése után 2007 és 2011 között a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője és karmestere volt.2010-től 2011-ig a Pécsi Nemzeti Színház operakarmestere volt, majd megpályázta a debreceni hivatásos együttesek igazgatói posztját.

2011 májusa óta a Kodály Filharmónia Debrecen igazgató-művészeti vezetője, 2012 áprilisa óta a Csokonai Színház zeneigazgatója. Munkája során a Kodály Filharmónia Debrecen nézőszáma megtöbbszöröződött, az intézmény bérleteseinek száma nyolcszorosára, bérlet-bevétele tízszeresére nőtt, a város hivatásos együttesei, a Kodály Filharmonikusok Debrecen és a Kodály Kórus Debrecen rangos hazai és nemzetközi produkciók rendszeres résztvevőiként töltik be feladatukat. Debrecen város zenei életének első embereként 2012-ben megkapta a Kritikusok díját.

Június 2-án a Debreceni Református Nagytemplom zenés áhítatán Gárdonyi Zoltán és Johann Sebastian Bach műveit hallhatjuk Somogyi-Tóth Dániel orgonaművésztől. A belépés díjtalan!

Kép: a Református nagytemplom orgonája (ttre.hu)

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
A színpad nyáron sem pihen – Debrecenben fesztiválozik, Nagyváradon Móricz klasszikusára készül a társulat
Jul 21, 2026
A kultúra emberekről, közösségekről, kapcsolatokról is szól – ezért kutatja a Debrecen–Nagyvárad kulturális hidakat Bacsa-Papp Zsuzsanna
Jul 19, 2026
Segítsünk együtt feltérképezni Debrecen és Nagyvárad kulturális kapcsolatait
Jul 15, 2026
44 év után nyílt újra önálló életműkiállítása Nagyváradon Ujvárossy Lászlónak
Jul 10, 2026
53 órás filmmaratonnal búcsúzik az Apolló mozi nagyterme Debrecenben
Jul 07, 2026
Nagyváradi fotóművész szervezte meg az első Magyar Nemzetközi Fotóművészeti Körversenyt – Debrecenben lesz a díjátadó gála
Jun 23, 2026