2026. július 23.

A magyar kultúra napja Debrecenben

A magyar kultúra napja Debrecenben

Debrecen önkormányzata ebben az esztendőben is együtt ünnepli a magyar kultúra napját a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Bihar Megyei és Nagyváradi Szervezetével, Berettyóújfalu Város Önkormányzatával, valamint Margitta Megyei Jogú Város Önkormányzatával.

A január 22-i debreceni programsorozat kiemelt eseménye a Csokonai Színházban (Kossuth utca 10.) 19.00 órakor kezdődő ünnepi műsor lesz. Köszöntőt mond: Puskás István, Debrecen kulturális ügyekért felelős alpolgármestere. Az ünnepi műsor: Éljen a szerelem! címmel a Csokonai Színház és a Kodály Filharmonikusok Debrecen Kálmán Imre-estje.

A város több helyszínén egyhetes programsorozattal várja az érdeklődőket a magyar kultúra napja alkalmából a Debreceni Művelődési Központ  - közölte az intézmény igazgatója pénteken sajtótájékoztatón.

Jantyik Zsolt kiemelte: a rendezvényeken elsődlegesen a helyi közösségi értékek bemutatására helyezik a hangsúlyt.

A belvárosi közösségi házban az irodalom, a zene és a tánc jegyében, a debreceni nyugdíjas klubbal közösen szervezik a programokat, az ondódi közösségi házban a népdalé lesz a főszerep, a 20 éves újkerti felnőtt olvasókörben ünnepi irodalmi műsort tartanak - sorolta.

A debreceni homokkerti közösségi házban "lírai tisztelgésre" várják az érdeklődőket, a kismacsi intézményükben mese matiné és játékos könyvtári foglalkozás várja a gyerekeket, a józsai közösségi házban pedig Ezerarcú kultúra címmel rendezik meg Móré Mihály festőművész emlékkiállítását - tette hozzá Jantyik Zsolt.

Tamus István grafikusművész a sajtótájékoztatón Kocsis Csaba fotográfus Váradtól Debrecenig című kiállítására hívta fel a figyelmet, amelynek a csapókerti közösségi ház ad otthont.

A kiállítás tükrözi azt a különleges kapcsolatot, amely a történelem során a két település, Debrecen és Nagyvárad között máig hatóan kialakult - jegyezte meg.

Gyöngy Péter művelődésszervező a 2017-ben elhunyt debreceni festőművész, Makoldi Sándor rajzait bemutató kiállítást ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.

A Makoldi-vonal című, a belvárosi közösségi házban január 23-tól látható tárlat része annak a kétéves kiállítássorozatnak, amely a művész munkásságának szakaszait mutatja be, és nyáron a debreceni Kölcsey központban Makoldi életművének második felét bemutató emlékkiállítással fejeződik be - jelezte Gyöngy Péter.

A magyar kultúra ünnepe című eseménysorozat részletes programja (kattintással nagyítható):

Fotó: Az esemény sajtótájékoztatója a DMK Belvárosi Közösségi Házában. facebook.com/debreceni.muvelodesikozpont/

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
A színpad nyáron sem pihen – Debrecenben fesztiválozik, Nagyváradon Móricz klasszikusára készül a társulat
Jul 21, 2026
A kultúra emberekről, közösségekről, kapcsolatokról is szól – ezért kutatja a Debrecen–Nagyvárad kulturális hidakat Bacsa-Papp Zsuzsanna
Jul 19, 2026
Segítsünk együtt feltérképezni Debrecen és Nagyvárad kulturális kapcsolatait
Jul 15, 2026
44 év után nyílt újra önálló életműkiállítása Nagyváradon Ujvárossy Lászlónak
Jul 10, 2026
53 órás filmmaratonnal búcsúzik az Apolló mozi nagyterme Debrecenben
Jul 07, 2026
Nagyváradi fotóművész szervezte meg az első Magyar Nemzetközi Fotóművészeti Körversenyt – Debrecenben lesz a díjátadó gála
Jun 23, 2026