2026. július 24.

A Paprikáscsirkével nyit Nagyváradon az idei Nyári Színházi Fesztivál 

A Paprikáscsirkével nyit Nagyváradon az idei Nyári Színházi Fesztivál 

A VIII. Nagyváradi Nyári Színházi Fesztivál idei első előadása Szántó Armand, Szécsén Mihály és Fényes Szabolcs Paprikáscsirke, avagy Stex és New York című kétrészes zenés vígjátéka, melyet július 12-én, pénteken, 19 óra 30 perctől láthat a közönség a vár szabadtéri színházában.  Jegyek az előadásra még korlátozott számban kaphatóak.

A nyári színházi fesztivál idei első két előadását ? Paprikáscsirke, avagy Stex és New York és Nő a tét ? Gergely Róbert kétszeres EMeRTon-díjas magyar színész és énekes rendezi. A művész, aki tavaly a Pasik a pácban című vígjáték színpadra állításával gazdagította a fesztivál kínálatát, nagy szeretettel ajánlja a közönség figyelmébe a Paprikáscsirkét, melyet 5 éve játszik a csapat, és amely elérkezett utolsó, befejező előadásához.

A darabot nyolcvan éve mutatták be először Budapesten, az Andrássy Színházban, olyan nagy neveket felvonultatva az akkori színészgárdában, mint Kis Manyi, Tőkés Anna és mások, és bár a jelenleg játszott darab alcímet is kapott (Paprikáscsirke, avagy Stex és New York), nincs átírva, nem szorult aktualizálásra a szöveg - árulta el a szervezők telefonos megkeresésére Gergely Róbert. ?Egy magyar család életébe enged bepillantást, sziporkázó jelenetek, tréfák, helyzetkomikumok és nyolc kiváló karakter segítségével. Fiatalon játszottam az inas szerepét, amely egyike azon szerepeknek, amelyekben változni lehet: az inas igazgatóvá nő, míg a szobalány úriasszonnyá. A színészek imádják az előadást, igazi jutalomjáték számukra, Fényes Szabolcs zenéje pedig sok slágerrel tarkítja a darabot.? ? mondta a rendező. ? ?Mint főétel, sokak kedvence a paprikáscsirke, így arra kérném önöket, hogy jöjjenek és kóstolják meg a mi receptünk alapján elkészítettet is.? ? tette hozzá kedvcsinálóként az elhangzottakhoz Gergely Róbert.

A Nagyváradi Nyári Színházi Fesztiválra jegyek és bérletek még kaphatóak az RMDSZ Bihar megyei szervezetének Fekete Sas-palotabeli székházában, az első emeleten, munkanapokon 10?16 óra, valamint a Körös (Tudor Vladimirescu) utcai Gekko klubban, 17?22 óra között. További információk a 0259/432?884 telefonszámon kérhetők.

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Campus Fesztivál Debrecenben: ezt érdemes tudniuk a nagyváradi látogatóknak
Jul 22, 2026
Partiumi és erdélyi útiképek – Debrecenben és Nagyváradon is bemutatná új kötetét Rozványi Dávid
Jul 19, 2026
Újra látogatható a nagyváradi városháza tornya – közel 50 méter magasból tárul fel a történelmi belváros
Jul 17, 2026
Programok a szomszédban: Debrecenből is megéri átruccanni a Nagyváradi Nyári Színházi Fesztiválra
Jul 01, 2026
Nagyváradi Középkori Fesztivál: a szomszédból is érkeznek zenekarok
Jun 23, 2026
Már nyomdában a Nagyvárad históriája
Jun 19, 2026