2026. július 23.

A sajtó helye ? drámafelolvasás és beszélgetés a magyar dráma napján

A sajtó helye ? drámafelolvasás és beszélgetés a magyar dráma napján

Felolvasószínházi eseményt és sajtóbeszélgetést szervez a Szigligeti Színház 2022. szeptember 21-én, a magyar dráma napján, 18 órától a színházban.

Az eseményen a Szigligeti Színház színművészei olvassák fel Mihály Zsombor A helyi című drámáját, amely a nagyváradi Szigligeti Színház, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem közösen meghirdetett, DráMÁzat elnevezésű drámaírói pályázatának Debüt kategóriájában ért el első helyezést 2021-ben. Mihály Zsombor Székelyudvarhelyen született, harmincöt éves. Egyetemi tanulmányait Kolozsváron végezte, újságírást és informatikát tanult. Jelenleg Budapesten él.

A darab a nyilvánosság erejének, valamint a sajtó, és elsősorban a helyi lapok helyzetének problémáját veti fel, és ez lesz a témája a felolvasást követő beszélgetésnek is, amelyre a nagyváradi és környéki sajtó képviselőit is meghívták. Hogyan találhat helyet magának a helyi sajtó az internet, a közösségi oldalak világában, hogyan maradhat releváns a közösség számára? Hogyan változott, alakult a jelentősége az elmúlt időszakban, és mit várhatunk a jövőben? Ilyen és hasonló kérdésekre keresik a választ közösen.

A beszélgetés moderátora Bozsódi-Nagy Orsolya, a Szigligeti Színház irodalmi titkára, a vita elindítója Szűcs László, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke, a beszélgetőpartnerek pedig a helyi újságírók lesznek. A felolvasásra és az azt követő beszélgetésre minden érdeklődőt szeretettel várnak.

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
A színpad nyáron sem pihen – Debrecenben fesztiválozik, Nagyváradon Móricz klasszikusára készül a társulat
Jul 21, 2026
A kultúra emberekről, közösségekről, kapcsolatokról is szól – ezért kutatja a Debrecen–Nagyvárad kulturális hidakat Bacsa-Papp Zsuzsanna
Jul 19, 2026
Segítsünk együtt feltérképezni Debrecen és Nagyvárad kulturális kapcsolatait
Jul 15, 2026
44 év után nyílt újra önálló életműkiállítása Nagyváradon Ujvárossy Lászlónak
Jul 10, 2026
53 órás filmmaratonnal búcsúzik az Apolló mozi nagyterme Debrecenben
Jul 07, 2026
Nagyváradi fotóművész szervezte meg az első Magyar Nemzetközi Fotóművészeti Körversenyt – Debrecenben lesz a díjátadó gála
Jun 23, 2026