2026. július 24.

A Szigligeti Színház Napnyugat Expressz című előadása az Országos Színházi Fesztiválon

A Szigligeti Színház Napnyugat Expressz című előadása az Országos Színházi Fesztiválon

November 22-29. között, rendhagyó keretek között, online tartja az ország legfontosabb színházi seregszemléjét a Román Színházi Szövetség (UNITER). Az Országos Színházi Fesztivál harmincadik kiadásának programjában a nagyváradi Szigligeti Színház Napnyugat expressz című előadása is helyet kapott.

Matei Vi?niec drámáját 2019-ben mutatta be a nagyváradi Szigligeti Színház Szigligeti Társulata, Zakariás Zalán rendezésében. A cím valóban rájátszás: a luxusutazást, az egzotikumot, a kalandvágyat magában hordozó Orient Expressz, a világhírű vonatjárat, keletet hívatott elszigetelt kincsként bemutatni. A Nyugati Expressz azonban egy másfajta elvágyódást hordoz magában, fényűző álmok helyett az életről szól. Míg az egyik a gazdag nyugatiak örömutazásait szolgálta, a másikon megélhetésükért küzdő emberi csoportok tömörülnek. A történetben a balkán egy sztereotípiáktól átitatott nyugati elképzelésként mutatkozik meg a filmforgatás jeleneteiben, melyet kiegészítenek a mindennapok poros valóságáról szóló történet-ékek.

Az előadás 2019-ben elnyerte a brassói Kortárs Dramaturgiai Fesztivál legjobb rendezésért és legjobb női főszereplőnek (Román Eszter) járó díjat.

Az Országos Színházi Fesztivál programját egy háromfős művészeti vezetőtanács válogatta össze, amelynek tagjai Ludmila Patlanjoglu, Maria Zărnescu és Călin Ciobotari színikritikusok. Az Országos Színházi Fesztiválon további három erdélyi magyar színház ? a Kolozsvári Állami Magyar Színház, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, illetve a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház ? felvételei lesznek láthatók.

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
A színpad nyáron sem pihen – Debrecenben fesztiválozik, Nagyváradon Móricz klasszikusára készül a társulat
Jul 21, 2026
A kultúra emberekről, közösségekről, kapcsolatokról is szól – ezért kutatja a Debrecen–Nagyvárad kulturális hidakat Bacsa-Papp Zsuzsanna
Jul 19, 2026
Segítsünk együtt feltérképezni Debrecen és Nagyvárad kulturális kapcsolatait
Jul 15, 2026
44 év után nyílt újra önálló életműkiállítása Nagyváradon Ujvárossy Lászlónak
Jul 10, 2026
53 órás filmmaratonnal búcsúzik az Apolló mozi nagyterme Debrecenben
Jul 07, 2026
Nagyváradi fotóművész szervezte meg az első Magyar Nemzetközi Fotóművészeti Körversenyt – Debrecenben lesz a díjátadó gála
Jun 23, 2026