2026. július 23.

Átadta az idei évad díjait a Szigligeti Színház

Átadta az idei évad díjait a Szigligeti Színház

Május 29. - június 3. között rendezte meg a nagyváradi Szigligeti Színház hagyományos Miniévadát, melynek hat napján, három társulata tizenegy előadását láthatta a közönség. A záróprodukciót követően díjátadó gálára is sor került. A 2017/2018-as évad Közönségdíjas színésze Szotyori József lett. 

A díjazások sorát a Kiss Stúdió Színház által alapított Varga Vilmos-díj nyitotta. Az erdélyi magyar színjátszás doyenje emlékére alapított díjat a Szigligeti Társulat örökös tagjának özvegye, Kiss Törék Ildikó, illetve fia, Varga Zsombor adták át Tasnádi-Sáhy Noémi színművésznek. 

A társulati szavazatok alapján, az évadban legjobbnak ítélt, 35. életévét be nem töltött színésznek járó Földes Kati-díjal jutalmazták Sebestyén Hunort

A Szigligeti Színház örökbérletet adományozott Jakab Ibolyának, aki hosszú évtizede hűséges nézője és bérletese a teátrumnak. 

Nyugdíjba vonulásuk alkalmából Lőrincz Matild öltöztetőt, illetve Szabó Ilonka fodrászt, áldozatos munkájukért pedig a műhely dolgozóit, Tóth Krisztinát, Szűcs Emíliát, Kiss Ernőt, Szűcs Lászlót, Szabó Ioant és Tóth Sándort köszöntötték a szervezők. 

A Kulissza-díjat a színház azon munkatársaink munkájának elismeréseképpen alapította, akik a színfalak mögül járulnak hozzá előadásaink sikeréhez. A színház alkalmazottainak szavazatai, illetve a művészeti igazgatók döntése nyomán odaítélt díj mellé járó pénzjutalmat az Europrint ajánlotta fel. Kulissza-díjat vehetett át Fekete Enikő művészeti titkár, illetve Zsurka József főhangosító. 

A Szigligeti Önkéntesek Csoportja díjat adott át Sebestyén Hunor színművésznek, Tőkés Imola táncosnak, illetve Hanyecz-Debelka Róbert bábművésznek. 

A Bihari Napló olvasói szavazatai, az internetes szavazás és a Miniévad alatt `lead`ott szavazatok eredménye alapján a 2017/2018-as évad Közönségdíjas színésze Szotyori József lett. 

A Miniévad előadásait a hagyományokhoz híven szakmai zsűri követte végig. A zsűri tagjai Turbuly Lilla színikritikus, Varga Anikó színikritikus, a Játéktér folyóirat főszerkesztője, Mircea Morariu színikritikus, Szalay Tamás koreográfus, rendező, táncdramaturg, a Magyar Táncművészek Szövetségének titkára, illetve Tarnóczi Jakab színházrendez voltak, ők döntöttek a Nívódíjak odaítéléséről. Ezek a következők voltak:

A legjobb táncos: Tőkés Imola

A legjobb bábművész: Vári Vivien

A legjobb férfi mellékszereplő: Dimény Levente

A legjobb női mellékszereplő: Fábián Enikő

A legjobb női főszereplő: Tasnádi-Sáhy Noémi

A legjobb férfi főszereplő: Hunyadi István és Sebestyén Hunor

A társulati díjátadó gálán Életműdíjjal tüntették ki Nagy Béla színháztörténészt, a Szigligeti Társulat egykori irodalmi titkárát.

A díjátadó gála végén, Czvikker Katalin főigazgató, illetve Novák Eszter, a Szigligeti Társulat művészeti vezetője emlékplakettet és -albumot adtak át Dimény Leventének, a Nagyvárad Táncegyüttes leköszönő művészeti igazgatójának.

Fotó: szigligeti.ro

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
A színpad nyáron sem pihen – Debrecenben fesztiválozik, Nagyváradon Móricz klasszikusára készül a társulat
Jul 21, 2026
A kultúra emberekről, közösségekről, kapcsolatokról is szól – ezért kutatja a Debrecen–Nagyvárad kulturális hidakat Bacsa-Papp Zsuzsanna
Jul 19, 2026
Segítsünk együtt feltérképezni Debrecen és Nagyvárad kulturális kapcsolatait
Jul 15, 2026
44 év után nyílt újra önálló életműkiállítása Nagyváradon Ujvárossy Lászlónak
Jul 10, 2026
53 órás filmmaratonnal búcsúzik az Apolló mozi nagyterme Debrecenben
Jul 07, 2026
Nagyváradi fotóművész szervezte meg az első Magyar Nemzetközi Fotóművészeti Körversenyt – Debrecenben lesz a díjátadó gála
Jun 23, 2026