2026. július 23.

Benéztünk a Csokonai Fórum kulisszái mögé

Benéztünk a Csokonai Fórum kulisszái mögé

Újhelyi Kingával, a Csokonai Színház színművészével jártuk be Debrecen új Színházának, a Csokonai Fórumnak az épületét. Alkalmunk volt belesni a kulisszák mögé, és egy próbafolyamatba is belenézhettünk. Elmondjuk, fotógalériánkban megmutatjuk, mit láttunk.

Este hétkor csatlakoztunk az Újhelyi Kinga vezette csoporthoz, hogy bejárjuk a napokban átadott, debreceniek által ?Latinovits-erőműnek? becézett színház rendhagyó épületét.

De mielőtt elindulnánk, bemutatjuk ?idegenvezetőnket?, aki egyaránt kötődik Nagyváradhoz és Debrecenhez: a Szilágyságban született, Sarmaságon, a nagyváradi óvónő- és tanítóképzőben érettségizett, majd a Partiumi Keresztyén Egyetem angol szakos hallgatója volt. 2003-ban diplomázott a Marosvásárhelyi Egyetem színművészeti szakán, valamint a Károli Gáspár Egyetem angol tanárképző szakán, 2006-tól a debreceni Csokonai Színház színésznője.  Gyakran olvas fel a debreceni Partium Ház könyvbemutatóin. Mensáros- és Jászai-díjas.

Az üvegfalakkal határolt semleges bejárati tér még nem sejteti, hogy színházban vagyunk, de miután Kelet-Magyarország leghosszabb és talán legmeredekebb mozgólépcsőjén feljutunk a lila fényekben csillogó hallba, már érezzük, hogy egy korszerű kulturális intézménybe érkeztünk. Mielőtt tovább indulnánk, megismerhetjük az épület történetét, adatait. Debrecen új színháza elhelyezésének ötlete a Fórum Pláza épületének Csapó utca felőli részét határoló részében 2005-ben született meg először, de befejezéséhez szükséges finanszírozásának nagyrészét csak három éve, egy román-magyar, határon átnyúló európai pályázaton sikerült megszerezni. A nagyváradi Szigligeti Színház színpadtechnikájának korszerűsítéséhez szükséges támogatást is ez a pályázat biztosította. A több mint hat emelet magas, óriási üveghenger 9000 négyzetméteres területén a 350 néző befogadására alkalmas Latinovits Zoltán terem, a 150 ülőhelyes Kóti Árpád terem és egy próbaterem kapott helyett. Szóba került az új színház művészeti profilja, funkciója, amiről egyelőre azt lehet tudni, hogy a határon túli színjátszók bemutatkozó helye, képzési központja is lesz.

A két előadóteremhez a hallból induló impozáns lépcsősorokon jut el a néző. Belépés előtt Újhelyi Kinga felidézte Latinovits Zoltán Debrecenben töltött éveit, a színészzseni személyiségét, és Kóti Árpádra, a cívisváros egykor ünnepelt színészére emlékezve, személyes élményeit is megosztotta a jelenlévőkkel. 

[Best_Wordpress_Gallery id="892" gal_title="CSOKONAI FÓRUM BEJÁRÁS"]

A Latinovits terem nézőterén a széksorok szokatlanul meredeken, 60 fokban emelkednek, jó rálátást biztosítanak a Für Elise előadás díszleteivel berendezett hatalmas színpadra, amely kétirányú forgószínpaddal és süllyesztővel, a legkorszerűbb fény- és hangtechnikával van felszerelve, amelyet a technikusok a nézőtér utolsó sora mögött elhelyezett szobákból vezérelnek. Alkalmunk volt a kulisszák mögé is betekinteni, ahol csak a díszletesek és ügyelők által ismert rendben várakoztak sorukra a díszletelemek és kellékek, köztük az Óz, a csodák csodája és a Für Elise díszletei. Egy pillanatra előttünk is megvillant, milyennek látják a színészek a nézőteret. Következett a zsinórpadlás, amely a laikus számára követhetetlen rudak és vezetékek, berendezések kusza képét mutatta. Megismerhettünk néhány olyan korszerű technikai megoldást, amely megkönnyíti a kezelőszemélyzet munkáját, gördülékenyebbé teszi az előadást. A Kóti Árpád terem, a kísérleti színháznak is lehetőséget kínáló igazi stúdió, amelyben tetszőlegesen alakítható a játszóhely és a nézőtér. A próbateremhez érve bebocsájtást kaptunk Mihai Sebastian, román drámaíró, Névtelen csillag című művének próbafolyamatába. Láthattuk munka közben Ilja Bocsarnikovsz orosz rendezőt, a színház művészeti igazgatóját, az előadás rendezőjét és a játéktérben örömmel fedeztük fel színészbarátainkat, Vranyecz Artúrt, Csata Zsoltot, Hajdú Imeldát is.

A rövid művészi élmény után, vezetőnk az épület hatodik emeletén berendezett színész-pihenőbe kalauzolt, ahonnan három irányban is megtekinthető a magasból az épület környezetét alkotó városkép. Újhelyi Kinga kedves történeteket mesélt, amelyekből egy kicsit megismerhettük a színészek munkáját, életmódját, beleélhettük magunkat az előadások körüli izgalmakba, a függöny legördülése utáni feszültségoldás állapotába.

Lefelé, már a 24 személyes felvonóval suhantunk le a hallba, onnan pedig a mozgólépcsőn ereszkedtünk le a bejárathoz.

Újhelyi Kingának megköszöntük a vezetést, a sok információt, kicsit bennfentesnek érezve magunkat léptünk ki a Csapó utca forgatagába. Annyi volt az élmény, hogy nem tudtunk azonnal szabadulni a hatásuk alól. Beültünk hát egy teraszra, és élveztük Debrecen esti forgatagát, amelyet ezután a Csokonai Fórum közönsége is gazdagít, színesít majd.

 

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
A színpad nyáron sem pihen – Debrecenben fesztiválozik, Nagyváradon Móricz klasszikusára készül a társulat
Jul 21, 2026
A kultúra emberekről, közösségekről, kapcsolatokról is szól – ezért kutatja a Debrecen–Nagyvárad kulturális hidakat Bacsa-Papp Zsuzsanna
Jul 19, 2026
Segítsünk együtt feltérképezni Debrecen és Nagyvárad kulturális kapcsolatait
Jul 15, 2026
44 év után nyílt újra önálló életműkiállítása Nagyváradon Ujvárossy Lászlónak
Jul 10, 2026
53 órás filmmaratonnal búcsúzik az Apolló mozi nagyterme Debrecenben
Jul 07, 2026
Nagyváradi fotóművész szervezte meg az első Magyar Nemzetközi Fotóművészeti Körversenyt – Debrecenben lesz a díjátadó gála
Jun 23, 2026