2026. július 24.

Bihari fotóriporterek tárlata nyílt a Kölcsey Központban

Bihari fotóriporterek tárlata nyílt a Kölcsey Központban

Nagyváradon a világ első fényképes haditudósítójaként számon tartott, erdélyi születésű Szathmári Pap Károly születésének évfordulóján, januárban volt látható, Debrecenben pedig a 37. Magyar Sajtófotó Kiállítás kísérőrendezvényeként, péntek este nyílt meg a Kölcsey Központban a bihari fotóriporterek tárlata.

Mint arról mi is beszámoltunk, a nagyváradi székhelyű Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület a Szathmári Pap Károly (Kolozsvár, 1812. január 11. ? Bukarest, 1887. június 3.)  fotográfusról elnevezett nemzetközi fotófesztivál keretén belül - immár harmadik alkalommal - ebben az évben is meghirdette bihari fotóriporterek számára kiírt pályázatát, melyre ez alkalommal tizenegy Bihar és Hajdú-Bihar megyei online és nyomtatott médium munkatársai küldték be, tíz képből álló kollekcióikat.

A tavalyi év bihari sajtófotó-termésének keresztmetszetét adó fotókból Nagyváradon januárban nyílt kiállítás, július 12-től kezdődően pedig Debrecen ad otthont a tárlatnak.

A kiállítás ünnepélyes megnyitóján a vendégeket a Kölcsey Központ nevében Tóth András köszöntötte.

Szűcs László, a Várad folyóirat főszerkesztője a sajtófotóról, mint műfajról beszélt, dr. Ramona Novicov műkritikus pedig a fotóriporterek különleges, néha nem veszélytelen munkáját méltatta.

Tóth István EFIAP, az Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület elnöke elmondta, Nagyváradon januárban, a világ első  fényképes haditudósítójaként számon tartott, Szathmári Pap Károly születésének évfordulójára időzítették a kiállítás megnyitóját. Most pedig - a Kölcsey Központ munkatársainak köszönhetően -, a magyar sajtófotográfia legrangosabb eseménye, a 37. Magyar Sajtófotó Kiállítás debreceni állomásának kísérőrendezvényeként nyílhatott meg a tárlat. Mint mondta, a történelmi Bihar fotóriporterei számára meghirdetett versenyre egyre többen jelentkeznek, és a beérkezett anyag is egyre színvonalasabb. Tóth István azt is bejelentette, hogy a jövő évtől kezdődően a kiállításra kerülő képeket elbíráló zsűri -  dr. Ramona Novicov műkritikus, Tóth István AFIAP az ?Euro Foto Art? Nemzetközi Egyesület elnöke, illetve Dinicu Braghină a Romániai Hivatásos Újságírók Egyesülete Bihar megyei szervezetének elnöke ? Oláh Tibor, debreceni fotóművész személyében új taggal bővül, még rangosabbá téve a versenyt.

A megnyitón közreműködött Thurzó Sándor József brácsaművész is, aki muzsikájával Nagyváradtól Brazíliáig vitte el közönségét.

A bensőséges hangulatú tárlatnyitóra nem csak a díjazottak közül jöttek el többen, de nagyváradi és debreceni fotósok, újságírók, a városban élő nagyváradiak, régi barátok is. 

Tóth András a beszélgetés zárszavában azt mondta: most, hogy a Magyar Sajtófotó Kiállítás és a Bihari Fotóriporterek Tárlata egy időben látogatható a Kölcsey Központban, bízik benne, hogy utóbbit is sokan megnézik majd, hiszen a sajtófotó kiállítást évente átlagban mintegy háromezer debreceni tekinti meg.

A tárlat augusztus 6-ig látogatható ingyenesen, a Kölcsey Központban.

 

Képeinket Szilágyi Loránd, a nagyváradi Bihoreanul fotóriportere, a Bihari Fotóriporterek Kupájának nyertese készítette

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
A színpad nyáron sem pihen – Debrecenben fesztiválozik, Nagyváradon Móricz klasszikusára készül a társulat
Jul 21, 2026
A kultúra emberekről, közösségekről, kapcsolatokról is szól – ezért kutatja a Debrecen–Nagyvárad kulturális hidakat Bacsa-Papp Zsuzsanna
Jul 19, 2026
Segítsünk együtt feltérképezni Debrecen és Nagyvárad kulturális kapcsolatait
Jul 15, 2026
44 év után nyílt újra önálló életműkiállítása Nagyváradon Ujvárossy Lászlónak
Jul 10, 2026
53 órás filmmaratonnal búcsúzik az Apolló mozi nagyterme Debrecenben
Jul 07, 2026
Nagyváradi fotóművész szervezte meg az első Magyar Nemzetközi Fotóművészeti Körversenyt – Debrecenben lesz a díjátadó gála
Jun 23, 2026