2026. július 23.

Bihari fotóriporterek versenye: kihirdették a nyerteseket

Bihari fotóriporterek versenye: kihirdették a nyerteseket

A nagyváradi székhelyű Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület ? a debreceni Partium Házzal partnerségben ?, idén is meghirdette bihari fotóriporterek számára kiírt pályázatát, melyre ez alkalommal Bihar és Hajdú-Bihar megye nyomtatott és elektronikus sajtójának tizennégy fotóriportere küldte be, tíz képből álló kollekcióját. A Bihari Fotóriporterek Kupáját ezúttal Kiss Annamarie, a debreceni Hajdú-bihari Napló munkatársa kapta, a debreceni Partium Ház kupáját Szilágyi Loránd, a Bihoreanul fotóriportere, míg a bukaresti Summit Agro Románia kupáját Camelia Bu?u, a Bihoreanul fotóriportere nyerte el. A Szathmári Pap Károly aranyérmet Kandert Szabolcs Zorán, a debreceni Dehír.hu fotóriportere érdemelte ki. Hírportálunk, a denagy.hu két nagyváradi munkatára, Farkas László és Csíki János Szathmári Pap Károly emlékérmet, illetve -emlékplakettet kapott.

A régió román és magyar fotóriportereinek munkáit felvonultató verseny és az azt kísérő, Nagyváradon és Debrecenben is bemutatásra kerülő tárlat mindig az előző év krónikáját adja ? képekben. Az UNESCO által elismert Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség (FIAP) égisze alatt zajló pályázatra Bihar és Hajdú-Bihar megyei online és nyomtatott médium belső és külső munkatársainak 10 képből álló, az elmúlt évben a két testvérmegyében fotografált képekből összeállított kollekcióját várták.

A debreceni Partium Háznak és a bukaresti Summit Agro Romania Kft.-nek köszönhetően a versenyre jelentkezőknek nem kellett nevezési díjat fizetniük.

Az idei versenyben 14 fotóriporter ?mérkőzött meg? egymással, általuk képviseltette magát a Bihari Napló (RO), a Bihoreanul (RO), a Cri?ana (RO), a denagy.hu (HU-RO), a dehir.hu (HU), a Hajdú-bihari Napló (HU), a Jurnal Bihorean (RO), az ovidpop.ro (RO), a Romania TV (RO) és az Várad (RO) szerkesztősége is.

A zsűri által elfogadott képek magas művészi színvonalára való tekintettel, idén 7 Szathmári Pap Károly plakettet osztottak ki. A díjazottak: Daniel Bure?ia - Nagyvárad (Romania TV), Csíki János ?Nagyvárad (denagy.hu), Ciucur-Losonczi Antonius ? Nagyvárad (Bihari Napló), Kocsi Csaba ? Berettyóújfalu (Várad), Mikula Szilvia ? Debrecen (dehir.hu), Mădălina Irina Sim ? Nagyvárad (Bihoreanul), Toderici Remus ? Nagyvárad (Cri?ana).

A Szathmári Pap Károly aranyérmet Kandert Szabolcs Zorán fotóriporter ? Debrecen (dehir.hu), az ezüstérmet Paul Florin Lele ? Nagyvárad (Bihoreanul) fotóriporter kapta. A bronzérmet Farkas László ? Nagyvárad (denagy.hu) szerezte meg. A zsűri különdíját Ovi D. Pop (ovidpop.ro) nyerte el. A Summit Agro Romania kupát Camelia Bu?u ? Nagyvárad (Jurnal Bihorean), a Partium Ház kupát Szilágyi Loránd ? Nagyvárad (Bihoreanul) kapta meg.

Fotó: Kiss Annamarie[/caption]

Az idei Fotóriporterek Kupáját a debreceni Kiss Annamarie hivatásos fotóriporter (Hajdú-bihari Napló) kapta.

A zsűri a beérkezett pályaművekből ezúttal 72 alkotást válogatott be arra a kiállításra, melyet először Nagyváradon nézhetnek meg az érdeklődők. A kiállítás ünnepélyes, online megnyitójára, illetve a díjak átadására február 5-én, szombaton 11:00 órától kerül sor az Euro Foto Art várbéli Galériában. Az esemény itt követhető: https://www.facebook.com/EuroFotoArtAssociation .

A Bihari fotóriporterek tárlata Nagyváradon március 7-ig, hétfőtől péntekig, 09:00 ? 17:00 óra között tekinthető meg, ingyenesen. Ezt követően a kiállítás Debrecenbe költözik, ahol a Partium Házban lesz megtekinthető.

De addig is, az összes kiállított képet az Euro Foto Art Egyesület honlapján lehet megtekinteni.

Címlapon: Kandert Szabolcs Zorán, a debreceni Dehír.hu fotóriporterének egyik képe

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
A színpad nyáron sem pihen – Debrecenben fesztiválozik, Nagyváradon Móricz klasszikusára készül a társulat
Jul 21, 2026
A kultúra emberekről, közösségekről, kapcsolatokról is szól – ezért kutatja a Debrecen–Nagyvárad kulturális hidakat Bacsa-Papp Zsuzsanna
Jul 19, 2026
Segítsünk együtt feltérképezni Debrecen és Nagyvárad kulturális kapcsolatait
Jul 15, 2026
44 év után nyílt újra önálló életműkiállítása Nagyváradon Ujvárossy Lászlónak
Jul 10, 2026
53 órás filmmaratonnal búcsúzik az Apolló mozi nagyterme Debrecenben
Jul 07, 2026
Nagyváradi fotóművész szervezte meg az első Magyar Nemzetközi Fotóművészeti Körversenyt – Debrecenben lesz a díjátadó gála
Jun 23, 2026