2026. július 23.

Biró József emlékkiállítás nyílt a nagyváradi Zsidó Történeti Múzeumban

Biró József emlékkiállítás nyílt a nagyváradi Zsidó Történeti Múzeumban

A Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítvány, partnerségben a kolozsvári Zsidó Hitközséggel és a kolozsvári Szépművészeti Múzeummal, Biró József ? Remember 2022 címmel időszakos kiállítást rendezett. A Biró József festő és művészettörténész munkáiból összeállított tárlatnak a múzeumként működő Aachvas Rein zsinagóga ad otthont.

Az időszakos kiállítás a nagyváradi születésű Biró József (1907-1945) képzőművész, művészettörténész és az erdélyi műemlékvédelem úttörője születésének 115. évfordulójára szervezték. 

A kiállított dokumentumok és festmények a Biró-hagyaték részét képezik, és a mindössze 38 évet megért művész életét és munkásságát ismertetik meg a látogatóval.        

A váradi kiállítást Adam Biro, Biró József örököse szervezte meg a Kolozsvári Zsidó Hitközség támogatásával, dr. Lőwy Dániel író, tanár, kurátor közbenjárásának köszönhetően.

Mint arról az erdélyi sajtó is beszámolt, Adam Biro Budapesten két kiállítást szervezett már Bíró József alkotásaiból, majd úgy döntött, hogy a hagyatékot Erdélyben, Nagyváradon vagy Kolozsváron helyezi el. Lőwy Dániel nagyváradi zsidók történetéről szóló monográfiája megjelenése után kapott levelet az örököstől ez ügyben, és több évnyi tárgyalás után sikerült megállapodnia vele a hagyaték végső helyéről. A 2021-ben, Kolozsvárra kerülő Bíró József-hagyaték egy reprezentatív részéből az elmúlt évben a Bánffy-palota emeleti termeiben rendeztek kiállítást, most pedig a nagyváradi közönség ismerkedhet meg a hagyaték egy részével.

[Best_Wordpress_Gallery id="876" gal_title="Biró József tárlat"]

Biró József 1907. július 8-án született Nagyváradon, a zsidó fiú- és lánygimnázium érdemes pedagógusa, Bíró Márk és Hirschl (Hegedűs) Mária fiaként.

Szülői háza, ahol gyermekkorát töltötte, az egykori Zárda, ma Cuza Vodă utca 3. szám alatti ház emeletén található, abban az épületben, ahol annak idején a zsidó gimnázium működött.

Biró József doktori értekezését a nagyváradi barokk és klasszicista műemlékekről írta, monográfia formájában, amelyet szülővárosának szentelt. A dolgozat az akkori szatmári és váradi püspökség segítségével kerülhetett publikálásra.

A trlat augusztus 31-ig látogatható.

Fotók: Farkas László

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Campus Fesztivál Debrecenben: ezt érdemes tudniuk a nagyváradi látogatóknak
Jul 22, 2026
Partiumi és erdélyi útiképek – Debrecenben és Nagyváradon is bemutatná új kötetét Rozványi Dávid
Jul 19, 2026
Újra látogatható a nagyváradi városháza tornya – közel 50 méter magasból tárul fel a történelmi belváros
Jul 17, 2026
Programok a szomszédban: Debrecenből is megéri átruccanni a Nagyváradi Nyári Színházi Fesztiválra
Jul 01, 2026
Nagyváradi Középkori Fesztivál: a szomszédból is érkeznek zenekarok
Jun 23, 2026
Már nyomdában a Nagyvárad históriája
Jun 19, 2026