2026. július 24.

Börtönviselt ember mesél hitéről a Nagytemplomban

Börtönviselt ember mesél hitéről a Nagytemplomban

Három alkalomból álló evangelizációs sorozatot indít a Debrecen-Nagytemplomi Református Gyülekezet. Az első alkalmat február 27-én 17 órakor rendezik Újrakezdés címen a Nagytemplomban.

A Debrecen-Nagytemplomi Református Gyülekezet Missziói Bizottsága egy olyan evangelizációs sorozat megszervezését tűzte ki céljául, ahol hiteles történetekkel, életutakkal találkozhatnak az érdeklődők, és rajtuk keresztül ismerhetik meg a hit és a keresztyén élet áldásait.

Az első alkalmat február utolsó szombatján Újrakezdés címen rendezik meg a Nagytemplomban. A rendezvény vendége Boros Lajos, a Magyar Baptista Börtönmisszió vezetője, aki maga is több évtizedet ült fegyveres rablásért fegyházban. A börtön falai között tért meg, és 2015-ös szabadulása óta járja az országot, hogy bizonyságot tegyen hitéről.

?Egy mélyre süllyedt ember életében, mint amilyen az én életem is volt, ha megjelenik Isten, az fényt és világosságot hoz az életünkbe. A szolgálatomban pont a múltam adja a bizonyítékot. Ha meggyújtunk egy gyertyát a nappali világosságban, ugyanolyan a hője és a fénye, mint a sötétben, csak utóbbi jobban látható. Amikor egy sötét életben jelenik meg Krisztus, az ezért tud nyilvánvalóbb lenni.? ? mesélt szolgálatáról a korábban XC3296 törzsszámú rabként nyilvántartott Boros Lajos.

A bizonyságtétel után Schaller Tamás, a Monor-Nagytemplomi Református Egyházközség lelkipásztora igehirdetése, valamint a Debrecen-Nagytemplomi Gyülekezet dicsőítő zenekarának szolgálata teszi teljessé az alkalmat. Az istentiszteleti alkalmon a járványügyi szabályok betartása (szájmaszk viselése, kézfertőtlenítő használata, védőtávolság megtartása) kötelező.

Fotó: https://www.nagytemplom.hu/isten-mindenkinek-megbocsat-egy-feltetellel/

 

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Nyári sétálóutcává alakul Debrecen belvárosának egy része – programokkal és teraszokkal várják a látogatókat
Jul 15, 2026
Debrecenből is várják a zenészeket Nagyvárad legnagyobb közös rockbulijára
Jul 14, 2026
Immár teljes szépségében csodálhatjuk meg a nagyváradi Barátok templomát
Jul 04, 2026
Ugyanazon a napon Debrecenben és Nagyváradon is megnyitották a Bihar Press sajtófotó kiállítást
May 05, 2026
A Szent László egyházmegyei zarándoknappal megkezdődött a 34. Festum Varadinum
May 04, 2026
Testvérvárosok hangjai: fiatalok közös zenei estje Debrecenben
Apr 23, 2026