2026. július 23.

Camen Dan Nagyváradon jelentette be: rövidesen kiszűrhetik a rendőrök a drogos autóvezetőket

Camen Dan Nagyváradon jelentette be: rövidesen kiszűrhetik a rendőrök a drogos autóvezetőket

Két héten belül olyan felszerelést kapnak a közlekedési rendőrök, amellyel a helyszínen kiszűrhetik azokat az autóvezetőket, akik tudatmódosító szereket fogyasztottak - jelentette be kedden Nagyváradon Carmen Dan belügyminiszter.

A tárcavezető szerint az új eszközöket elsősorban a "kockázatnak kitett régiókban", például a tengerparton vetik be.

Carmen Dan elmondta: nemsokára módosító indítványt terjeszt be, amely megtiltja a sofőröknek, hogy vezetés közben élő telefonos közvetítéséket folytassanak. Egy másik módosító javaslat bevezetné az elektronikus karperecet, amelynek a távolságtartási rendelet ideje alatti kötelező viselésétől a családon belüli erőszak visszaszorítását várják.

A belügyminiszter Nagyváradon munkalátogatást tett az Avram Iancu Határrendész Képző Iskolában, a Cri?ana Sürgősségi Esetek Felügyelőségén, a Bihar Megyei Csendőr-felügyelőségen, a Dinamo sportkomplexumban, a katonakórházban, a Bihar megyei Rendőrfelügyelőségen, majd részt vett egy, az év első negyedévi tevékenységét kiértékelő összejövetelen. 

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Nyári sétálóutcává alakul Debrecen belvárosának egy része – programokkal és teraszokkal várják a látogatókat
Jul 15, 2026
Debrecenből is várják a zenészeket Nagyvárad legnagyobb közös rockbulijára
Jul 14, 2026
Immár teljes szépségében csodálhatjuk meg a nagyváradi Barátok templomát
Jul 04, 2026
Ugyanazon a napon Debrecenben és Nagyváradon is megnyitották a Bihar Press sajtófotó kiállítást
May 05, 2026
A Szent László egyházmegyei zarándoknappal megkezdődött a 34. Festum Varadinum
May 04, 2026
Testvérvárosok hangjai: fiatalok közös zenei estje Debrecenben
Apr 23, 2026