2026. július 23.

Csikos Sándor Kossuth-díjas színművészt köszöntötte Debrecen városa

Csikos Sándor Kossuth-díjas színművészt köszöntötte Debrecen városa

Csikos Sándor, a Csokonai Színház színművésze a magyar kultúra műveléséért és ápolásáért adható legrangosabb elismerést, Kossuth-díjat vehetett át nemzeti ünnepünk alkalmából március 14-én az Országházban. A művészt csütörtök este a tiszteletére rendezett ünnepségen köszöntötte Debrecen városa a Református Kollégiumban.

? Csikos Sándor a Csokonai Színház társulatának oszlopos tagja. Oszlopnak lenni azt jelenti, hogy egyenesen állva, soha meg nem inogva mindig és minden körülmények között meg kell tartani a terhet. Így gondolok én Sándorra, aki színész ikonként, rendezőként és pedagógusként is sokat tett Debrecenért. Tartásával, rendíthetetlenségével és hűségével példát mutat mindannyiunknak. Büszke vagyok a társulatra, ahol olyan példaképek állnak a fiatal művészek előtt, mint az immár Kossuth-díjas Csikos Sándor. Arra a társulatra, ahol olyan fiatalok dolgoznak, akik nem szégyellnek kérdezni, tanulni, fejlődni. Sándor önmagában megtestesíti azt, amilyen társulat van ma Debrecenben ? fogalmazott Gemza Péter, a Csokonai Színház igazgatója ünnepi köszöntőjében.

Papp László polgármester az ünnepeltről szólva elmondta, hogy számára ő a debreceniség leghitelesebb megtestesítője, a debreceni szellemiség hordozója. Színészi életpályája híd a múlt és a jelen között, oktatói, tanítói tevékenysége pedig híd a jelen és a jövő között. Kiemelte, minden közösség egyik legfontosabb szervező ereje, hogy ha elismerik a megbecsült tagjait, Debrecen pedig olyan város, amely elismeri és megbecsüli azon polgárait, akik komoly teljesítménnyel ajándékozzák meg szeretett városunkat.

Kósa Lajos országgyűlési képviselő köszöntőjében felidézte, hogy Csikos Sándor, több mint fél évszázados pályafutása alatt számos varázslatos estével gazdagította a cívisváros közönségét és színészként, rendezőként és színházigazgatóként is generációk sorát tanította.

A Kossuth-díjas színművészt az esten Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, Baráth Béla Levente, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora, Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója és a Csokonai Színház művészei is köszöntötték.

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
A színpad nyáron sem pihen – Debrecenben fesztiválozik, Nagyváradon Móricz klasszikusára készül a társulat
Jul 21, 2026
A kultúra emberekről, közösségekről, kapcsolatokról is szól – ezért kutatja a Debrecen–Nagyvárad kulturális hidakat Bacsa-Papp Zsuzsanna
Jul 19, 2026
Segítsünk együtt feltérképezni Debrecen és Nagyvárad kulturális kapcsolatait
Jul 15, 2026
44 év után nyílt újra önálló életműkiállítása Nagyváradon Ujvárossy Lászlónak
Jul 10, 2026
53 órás filmmaratonnal búcsúzik az Apolló mozi nagyterme Debrecenben
Jul 07, 2026
Nagyváradi fotóművész szervezte meg az első Magyar Nemzetközi Fotóművészeti Körversenyt – Debrecenben lesz a díjátadó gála
Jun 23, 2026