2026. július 24.

Csodálja meg a Debreceni Adventet 45 méteres magasságból!

Csodálja meg a Debreceni Adventet 45 méteres magasságból!

December 2-án felgyúltak az ünnep fényei városunkban, melyre advent első vasárnapján több ezren voltak kíváncsiak. Idén először a Debreceni Református Nagytemplom lehetőséget biztosít a látogatóknak, hogy a kivilágított Kossuth teret akár felülnézetből is bárki megtekintheti ? a látvány egészen elképesztő!

A Nagytemplom, mint Debrecen első számú turisztikai látványossága naponta vonza a látogatókat még a téli időszakban is. Idén már több mint 40.000 látogató kereste fel a templomot ? a legnépszerűbb helyszínnek pedig továbbra is a két torony közötti panorámajárda mutatkozik, amely egyben a belváros legmagasabb pontja, ahol szabadtéri kilátó helyezkedik el.

Augusztusban, a Virágkarnevál hetében is nagy népszerűségnek örvendett az éjszakai látogatás, hiszen több mint félezren használták ki a lehetőséget, hogy a késő esti órákban harminc, illetve negyvenöt méteres magasságból csodálják meg a kivilágított Debrecent.

A debreceni adventi vásár, illetve a karácsonyi díszkivilágítás azonban még különlegesebb és szemet gyönyörködtetőbb látványt nyújt a magasból. Ennek apropóján idén először, hagyományteremtő jelleggel a Nagytemplom december 7-én (pénteken) sötétedés után is várja a látogatókat egészen 21 óráig, hogy minél többen részesedjenek ebben az élményben!

Az esti látogatás idejére a belépőjegy egységesen 500 forint mindenkinek (6 év alatt ingyenes). A panorámajárda, valamint a nyugati torony kupolája kizárólag lépcsőn közelíthető meg.

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Campus Fesztivál Debrecenben: ezt érdemes tudniuk a nagyváradi látogatóknak
Jul 22, 2026
Partiumi és erdélyi útiképek – Debrecenben és Nagyváradon is bemutatná új kötetét Rozványi Dávid
Jul 19, 2026
Újra látogatható a nagyváradi városháza tornya – közel 50 méter magasból tárul fel a történelmi belváros
Jul 17, 2026
Programok a szomszédban: Debrecenből is megéri átruccanni a Nagyváradi Nyári Színházi Fesztiválra
Jul 01, 2026
Nagyváradi Középkori Fesztivál: a szomszédból is érkeznek zenekarok
Jun 23, 2026
Már nyomdában a Nagyvárad históriája
Jun 19, 2026