2026. július 24.

Debrecenben a Váradi műhely

Debrecenben a Váradi műhely

Bakó Endre új tanulmánykötetét, a Váradi műhelyt mutatják be április 6-án, szerdán 18 órától a Déri Múzeumban. A debreceni irodalomtörténész új, a nagyváradi Holnap Könyvek Kiadó gondozásában megjelent kötete a múlt század első évtizedeinek nagyváradi írói közül rajzolja meg néhányuk érdekes portréját.

Kollányi Boldizsár és Antal Sándor a város irodalmi hírnevét megalapozó A Holnap antológiák összeállítói életéről és művéről első alkalommal olvashatunk. Dutka Ákos Nagyvárad emblematikus alakja, e kötet többek közt bihari identitásával foglalkozik. Emőd Tamás ugyancsak holnapos költőként indult, mint az Afrikát és Amerikát is megjárt Miklós Jutka. Nadányi Zoltán Nagyvárad neveltje, később Bihar vármegye főlevéltárosa. Arató András és Bélteky László újságírók voltak, mindkettőjüktől egy-egy verseskötet jelent váradi vonatkozásokat. Tóth Árpád a Nyugatban közölt, a holnapos antológiáról szóló műbírálatával került be a válogatásba. A Bihari Lant egy 1920-ban Budapesten megjelent, feledésbe merült versgyűjtemény. A Kosztolányi Dezső előadásával megrendezett nagyváradi Arany-centenárium a háborús helyzet miatt elmaradt országos nagyszalontai ünnepséget pótolta.

A könyvet bemutatja és a szerzővel beszélget Szűcs László szerkesztő. A szerző az est végén dedikál.

Kép: a kötet szerkesztője és szerzője a Váradi műhely első bemutatóján, Berettyóújfaluban. Fotó: Szentannay Mátyás/ujvarad.ro

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
A színpad nyáron sem pihen – Debrecenben fesztiválozik, Nagyváradon Móricz klasszikusára készül a társulat
Jul 21, 2026
A kultúra emberekről, közösségekről, kapcsolatokról is szól – ezért kutatja a Debrecen–Nagyvárad kulturális hidakat Bacsa-Papp Zsuzsanna
Jul 19, 2026
Segítsünk együtt feltérképezni Debrecen és Nagyvárad kulturális kapcsolatait
Jul 15, 2026
44 év után nyílt újra önálló életműkiállítása Nagyváradon Ujvárossy Lászlónak
Jul 10, 2026
53 órás filmmaratonnal búcsúzik az Apolló mozi nagyterme Debrecenben
Jul 07, 2026
Nagyváradi fotóművész szervezte meg az első Magyar Nemzetközi Fotóművészeti Körversenyt – Debrecenben lesz a díjátadó gála
Jun 23, 2026