2026. július 23.

Debrecenben járt az új amerikai nagykövet

Debrecenben járt az új amerikai nagykövet

Nem sokkal kinevezése után, David B. Cornstein, az Amerikai Egyesült Államok új rendkívüli és meghatalmazott magyarországi nagykövete, első hivatalos vidéki látogatásra Debrecenbe érkezett, ahol Papp László polgármester fogadta.

A Polgármesteri hivatalban folyatott megbeszélés után a házigazdák és vendégeik városnéző sétán jártak, majd a Református Nagytemplom előtt nyilatkoztak a sajtó képviselőinek. A nagykövet elmondta, hogy elégedett debreceni látogatásának eredményeivel, majd újságírói kérdésre elismerte, hogy az amerikai-magyar kapcsolatok az elmúlt időkben "nem olyanok voltak, mint amilyennek lenniük kellett volna", de a kapcsolat már megváltozott. Kérdésre válaszolva David B. Cornstein kitért a Közép-európai Egyetem (CEU) ügyére. Szerinte a CEU teljesítette mindazt, amit a magyar kormány kért az egyetemtől, megfelel minden elvárásnak, így "a magyar kormány kijelentheti: ezt a problémát megoldotta. (?) Magyarország élvezi az amerikai elnök, az amerikai külügyminiszter és az amerikai nagykövet támogatását. Nagyon jó lenne, ha a CEU ügye nem rontaná el ezt a jó viszonyt" - fűzte hozzá a nagykövet. "Úgy érzem, ha ez az ügy megoldódik, betonszilárdságúra kovácsolható az Amerikai Egyesült Államok és Magyarország együttműködése" - fűzte hozzá.

A nagykövet azt is elmondta, nem gondolja, hogy Magyarországon az a feladata, hogy szóvá tegye, ha a magyar kormány valamiben téved, vagy valamit rosszul csinál. ?Ha valamivel nem értek egyet, barátainknak, szövetségeseinknek el fogom mondani az aggályaimat, de magánjellegű módon, nem mikrofonba." - tette hozzá.

Papp László, a város polgármestere megköszönte a nagykövetnek, hogy első hivatalos vidéki útja Debrecenbe vezetett. Elmondta: megállapodtak arról, hogy szorosabbra fűzik az együttműködést a gazdaság terén is. Debrecen gazdaságfejlesztési szervezete, az EDC a jövőben intenzívebb kapcsolatokat épít ki a nagykövetséggel annak érdekében, hogy minél több információt juttassanak el az amerikai vállalkozókhoz, befektetőkhöz.

A polgármester Facebook-oldalán külön kihangsúlyozta, ?nagy megtiszteltetés a város számára, hogy kinevezése után néhány héttel, első vidéki látogatására Debrecenbe érkezett David B. Cornstein, az Amerikai Egyesült Államok új nagykövete. Találkozónkon szó esett a városban működő amerikai cégekről, valamint az Új Főnix Terv gazdaság- és városfejlesztési programjairól. Nagykövet úrral abban állapodtunk meg, hogy erősítjük a két ország közötti kapcsolatot annak érdekében, hogy újabb amerikai befektetések érkezhessenek Debrecenbe. David B. Cornstein arról biztosított, hogy új, virágzó időszak kezdődik az amerikai-magyar kapcsolatokban.?

David B. Cornsteint, 2018. június 25-én adta át Donald Trump elnöktől kapott megbízólevelét Magyarország köztársasági elnökének. A tősgyökeres New York-i David Cornstein nős, két gyermek apja. Egyetemi alapdiplomáját a Lafayette University-n, MBA-fokozatát pedig a New York-i Egyetemen szerezte.  Üzletemberként és közéleti szereplőként egyaránt számottevő sikereket ért el, melynek elismeréseként több alkalommal is az Év Emberének választották. Betöltötte a World Presidents? Organization (Vállalati Elnökök Világszervezete) elnöki tisztét, és jelenleg is tagja a vezérigazgatók szervezetének. Aktív jószolgálati munkát végez az általa létrehozott David és Sheila Cornstein Alapítványon keresztül.

Fotó: facebook.com/drpappl

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Campus Fesztivál Debrecenben: ezt érdemes tudniuk a nagyváradi látogatóknak
Jul 22, 2026
A színpad nyáron sem pihen – Debrecenben fesztiválozik, Nagyváradon Móricz klasszikusára készül a társulat
Jul 21, 2026
A kultúra emberekről, közösségekről, kapcsolatokról is szól – ezért kutatja a Debrecen–Nagyvárad kulturális hidakat Bacsa-Papp Zsuzsanna
Jul 19, 2026
Nagyváradról érkezik a DVSE új centere
Jul 17, 2026
Nyári sétálóutcává alakul Debrecen belvárosának egy része – programokkal és teraszokkal várják a látogatókat
Jul 15, 2026
Segítsünk együtt feltérképezni Debrecen és Nagyvárad kulturális kapcsolatait
Jul 15, 2026