2026. július 24.

Debreceni szerzők az Újvárad áprilisi számában

Debreceni szerzők az Újvárad áprilisi számában

Április 6-án jött ki a nyomdából, de a debreceni Partium Házban már kapható az Újvárad folyóirat. A Nagyváradon szerkesztett irodalmi, művészeti lapban ezúttal is megtaláljuk a debreceni kötődésű szerzőket és témákat. 

Bakó Endre, debreceni irodalomtörténész, újságíró ezúttal Költőkirály vagy mellékalak? címmel Faludy György költészetét vizsgálja. A szerző úgy véli, az irodalomtudomány ma is távolságot tart a "költőfejedelemtől", csak mint mellékalakról hajlandó tudomást venni róla. Vajon joggal, vagy jogtalanul? ? Bakó Endre ezt a kérdést járja körbe.

Éppen egy éve olvashattuk a hírt, hogy két debreceni szerző verspárbeszédéből megjelent egy kötet. Szénási Miklós, a Dehír internetes portál főszerkesztője és Heller Zsolt esszéista Erre jöttünk ? Debrecen 21. századi versekben címmel jelentették meg kötetüket, melyet Nagyváradon is bemutattak. A szerzőpáros már akkor elárulta, hogy készülnek a folytatással, amelyben novellákat írnak felváltva. Új rövidpróza kötetükről, mely Állítsuk meg az időt címmel jelent meg nemrég, a nagyváradi kötődésű, jelenleg Debrecenben élő Szilágyi Szilvia írt kritikát.

Béres Norbert, szintén nagyváradi kötödésű, jelenleg Debrecenben élő irodalomtörténész, kritikus Herczeg Ákos: Visszatérés a nyelvbe: Én-figurációk Ady Endre költészetében című tanulmánykötetéről közöl kritikát. 

Az Újvárad folyóirat áprilisi számának szerzői között találjuk Kőrössi P. József Ferdinandy Györgyöt, Márton Ágnest, Sós Timothyt, Támba Renátót, Ady Andrást, Kerékgyártó Istvánt, Kiss Lászlót, Sall Lászlót, Demény Pétert, Pásztor Ritát, Magyari Sárát, Cseke Pétert, André Ferencet és Forgács Áront is. 

A Ketten egy páston rovatban ezúttal Boka László és Papp Sándor Zsigmond gondolatait olvashatjuk Molnár Ferencről és hőseiről. Olvashatjuk még a lapban Simon Judit színház-, és Beretvás Gábor filmkritikáját. A Galéria rovatban Butak András Munkácsy-díjas vizuális művészt és alkotásait mutatja be Ujvárossy László.

Az Újvárad kulturális magazin online is elérhető és előfizethető. 

 

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Campus Fesztivál Debrecenben: ezt érdemes tudniuk a nagyváradi látogatóknak
Jul 22, 2026
Partiumi és erdélyi útiképek – Debrecenben és Nagyváradon is bemutatná új kötetét Rozványi Dávid
Jul 19, 2026
Újra látogatható a nagyváradi városháza tornya – közel 50 méter magasból tárul fel a történelmi belváros
Jul 17, 2026
Programok a szomszédban: Debrecenből is megéri átruccanni a Nagyváradi Nyári Színházi Fesztiválra
Jul 01, 2026
Nagyváradi Középkori Fesztivál: a szomszédból is érkeznek zenekarok
Jun 23, 2026
Már nyomdában a Nagyvárad históriája
Jun 19, 2026