2026. július 23.

Délvidéki vendégművészek érkeznek Nagyváradra

Délvidéki vendégművészek érkeznek Nagyváradra

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöki hivatalának meghívására érkezik október 19-én Nagyváradra az Óbecsei Schola Cantorum énekkar, valamint velük együtt Sípos Tibor neves festőművész és több alkotása. Két alkalommal, két helyszínen találkozhatnak velük a zene- és művészetkedvelők.

Szombaton délután 5 órakor a váradi vár M épületében (a Velence felőli keleti kapunál található) a kórus legújabb, Voces Saeculares című, világi énekeket tartalmazó hanghordozójából nyújt ízelítőt egy társalgós est keretében, amelynek során Sípos Tibor is bemutatja néhány alkotását. Másnap, október 20-án, vasárnap a 10 órai istentiszteletet követően a váradújvárosi, Teleki utcai református templomban egy ?mozgókiállítás-koncert?keretében lesz hallható a vajdasági kórus egyházzenei összeállítása,a több mint félévszázada alkotó művész festményeivel egyetemben. Mindkét alkalomra, a dél-bácskai vendégekkel való várbeli és templomi testvéri együttlétre szeretettel várnak mindenkit a szervezők.

A Schola Cantorum 1996-ban kezdte meg működését az óbecsei (Bečej, Szerbia) Nagyboldogasszony-plébániatemplomban. A húszfős vegyeskar tagjai helybéli fiatalok, akik énekükkel, egy-egy kórusbetéttel teszik ünnepélyesebbé a vasár- és ünnepnapi szentmiséket. Céljuk az egyházi zene népszerűsítése, a lélek felemelkedése, magyar nemzeti kultúránk ápolása és megőrzése. Az egész Délvidéken és a Bánságban megfordultak már, szerte a Kárpát-medencében, mind egyházzenei szemléken, mind világi fesztiválokon. 2002-ben elkészült az énekkar első CD-je, 2005-ben egy felkérésnek eleget téve elkészítették Király Ernő oratóriumának rádiófelvételét, majd 2011 karácsonyán a második CD-t, Ave Gloria címmel. A Voces Saeculares 2018-ban harmadik önálló hanganyagként jött létre. Az Óbecsei Schola Cantorum a déli szórványvidékeken is gyakran szolgál, székvárosában pedig 1997 óta együttműködik az ortodox templomi kórussal, illetve alkalmi megemlékezéseken, humanitárius rendezvényeken rendszeresen fellép.Az énekkar számos elismerésben részesült az évek során.

Ugyanezt mondhatja el magáról Sípos Tibor, akit Óbecse festőjeként tart számon a délvidéki magyarság.?Sípos Tibor Óbecsén, 1946. január 29-én parasztszülők gyermekeként jött a világra. Első generációs értelmiségi. Festő, jogász, feltaláló, közösségszervező, állhatatos és véget nem érő, közösséget és közösségért teremtő életvitele, életformája révén környezete megbecsült tagja? ? írták róla méltatói egyik kitüntetése alkalmával. Festői tehetsége egyetemista éveiben kezdett kibontakozni, s az 1969-es első, zágrábi tárlata óta szinte a világ minden táján volt kiállítása, Budapesttől Londonig, Ausztráliától az Egyesült Államokig. Nagyváradi bemutatkozásának mottója újszövetségi gyökerű: ?Az én igám vonzó, az én terhem könnyű.?

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Campus Fesztivál Debrecenben: ezt érdemes tudniuk a nagyváradi látogatóknak
Jul 22, 2026
Partiumi és erdélyi útiképek – Debrecenben és Nagyváradon is bemutatná új kötetét Rozványi Dávid
Jul 19, 2026
Újra látogatható a nagyváradi városháza tornya – közel 50 méter magasból tárul fel a történelmi belváros
Jul 17, 2026
Programok a szomszédban: Debrecenből is megéri átruccanni a Nagyváradi Nyári Színházi Fesztiválra
Jul 01, 2026
Nagyváradi Középkori Fesztivál: a szomszédból is érkeznek zenekarok
Jun 23, 2026
Már nyomdában a Nagyvárad históriája
Jun 19, 2026