2026. július 24.

Egy jó ötlet: Bike Safe Pogram Hajdú-Hihar megyében is

Egy jó ötlet: Bike Safe Pogram Hajdú-Hihar megyében is

A 2016-ban indított Bike Safe elnevezésű országos program keretén belül a hajdú-bihari kerékpár tulajdonosok is regisztrálhatják járművüket egy központi adatbázisba, amely segíti a rendőrség munkáját.

A kerékpárlopások felderítésének egyik leghatékonyabb eszköze egy egységes nyilvántartási rendszer, ahol a bicikliket egy központi adatbázisban, egyedi azonosító jeleikkel együtt regisztrálják. A nyilvántartási rendszer nagyban elősegíti az ellopott kerékpár felderítését, megtalálását. Erre szolgál a Bike Safe elnevezésű program, amely 2016-ban indult országos útjára.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársai július 18-21. között a debreceni Campus Fesztiválon, illetve július 21-én az Újlétai falunapon várták a kerékpárjukat regisztrálni kívánó lakosokat.

A program július 28-án Tiszagyulaházán folytatódik, ahol a kerékpár regisztráció mellett, a bűnmegelőzési szakemberek vagyonvédelmi tanácsokkal és vagyonvédelmi eszközök bemutatójával várják az érdeklődőket.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság tanácsai:

  • Mindig lakatolja le kerékpárját, akkor is, ha csak néhány percre hagyja őrizetlenül.
  • A kerékpár lezárásához válasszon erős, vastag láncú vagy komolyabb U-alakú lakatokat, még ha azok drágábbak is. A tolvajok elsősorban azokat a bicikliket keresik, amelyeket vékonyabb vagy egyszerű számzáras lakattal zártak le.
  • Amennyiben hosszabb időre kénytelen ott hagyni kerékpárját, akkor érdemes a lámpát, kulacsot, pumpát, illetve mindent, ami mozdítható a kerékpárról levenni.
  • Ne tárolja a kerékpárját (még lezárva sem) lépcsőházak folyosóján, pincéjében. A lezárt folyosó sem jelent különösebb akadályt a tolvajoknak. Amennyiben közterületen állítja le a kerékpárt, érdemes forgalmas, frekventált helyet választani, ahol sok ember jár.
  • Figyeljenek arra is, mihez rögzítik a biciklit lezáráskor. Ne lakatolja le könnyen elmozdítható oszlophoz, táblához vagy kerítéshez!
  • Javasoljuk, hogy jegyezze fel kerékpárja egyedi azonosítóit (pl. típus, vázszám, sérülések, méret, szín, felszerelés), amelyekről érdemes fényképet is készíteni. Amennyiben megtörténik a baj ezen adatok segítik a rendőrség munkáját, a felderítést és a kerékpár visszaadását a tulajdonosnak.

A programról bővebben ITT olvashatnak.

 

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Romániába autózik? Mutatjuk, mennyibe kerül az útdíj 2026-ban, és hol vásárolhatja meg
Jul 10, 2026
Nagyváradról már Rómába és Dortmundba is repülhetünk – 99 lejtől kaphatók a jegyek
Jun 29, 2026
Debrecenből közvetlen járattal a magyar tengerre
Jun 26, 2026
Hőségriadó! Ezeken a helyeken kereshetsz enyhülést Debrecenben és Nagyváradon
Jun 23, 2026
Nagyváradról Milánóba repülhetünk
Mar 31, 2026
Újraindul a Nagyvárad, szeretettel kampány – Kedvezményekkel várják a turistákat
Feb 27, 2026