2026. július 24.

Egy kis helytörténet: szállást keres a Szent Család

Egy kis helytörténet: szállást keres a Szent Család

Nagyvárad-Velence, a mai Nagyvárad egyik legrégibb része az 1291-1294-es püspökségi tizedjegyzékben, mint püspöki birtok jelenik meg, Venecya néven. 1340-ben András püspök templomot és klastromot épített a klarissza apácák részére. A török hódoltság a város, így Várad-Velence elnéptelenedéséhez vezetett, a felszabadulás után megkezdődik az újjáépítés. Okolicsányi János püspök kezdeményezésére 1734-36 között új plébániatemplomot építettek Szent Katalin tiszteletére. A század végén plébánia is épült, 1780?87 között. Ez a templom leégett, helyére Szaniszló Ferenc püspök építtetett új templomot, mely ma is áll Velence főterén, és amelyet a Szeplőtelen Fogantatott Szűz Mária tiszteletére szenteltek fel. Ez a templom ma is áll és dísze a városnegyednek.

Az évszázadok során sok plébános volt jelen a városrész történetében, azonban ki kell emelnünk Halász Gyula esperes, tb. kanonok, címzetes apát nevét, aki 35 éves itt tartózkodása alatt (1907?1942)valóságos legendás alakká vált ? izzó magyarságával, meleg emberi szívével csak jó barátokat szerzett magának és egyházának ? ahogy ezt a korabeli Esti Lap megfogalmazta. Sokat foglalkozott híveivel, a fiatalsággal, számukra kultúrházat is építtetett, mely a mai napig is áll, bár hányattatott sorsa volt és van a mai napig.

[Best_Wordpress_Gallery id="781" gal_title="Szent család"]

Az ő kezdeményezésére, 1942. november 28-án vezették be Advent idején, hogy a Nőszövetség tagjai ellátogatnak a hívek házaiba a megáldott Szent Család képpel (több is van), gyertyát gyújtanak és közösen imádkoznak a családért. A képek egy éjszakát maradnak minden családnál, és december 24-re érkeznek vissza a templomba. Ez a hagyomány ma is él, a közös ima megerősíti a családokat, a közösséget hitükben.

Az ima szövege:

Áldd meg Mindenható Istenünk ezt a házat, hogy az egészség, tisztaság, diadalmas erény lakjék benne;-alázatosság, jóság, szelídség, parancsaidnak teljesítése és a munka öröme; hála az Atyának, Fiúnak és a Szentléleknek és az ő áldásuk legyen állandó a házon és minden lakóján. A mi Urunk Jézus Krisztus által. Ámen

Miatyánk... Üdvözlégy... Dicsőség...                       

Jézus, Mária és József, legédesebb és legszentebb Szívetek és nevetekhez fohászkodom segély, vigasz, és védelemért!

Fleisz Judit

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
A színpad nyáron sem pihen – Debrecenben fesztiválozik, Nagyváradon Móricz klasszikusára készül a társulat
Jul 21, 2026
A kultúra emberekről, közösségekről, kapcsolatokról is szól – ezért kutatja a Debrecen–Nagyvárad kulturális hidakat Bacsa-Papp Zsuzsanna
Jul 19, 2026
Segítsünk együtt feltérképezni Debrecen és Nagyvárad kulturális kapcsolatait
Jul 15, 2026
44 év után nyílt újra önálló életműkiállítása Nagyváradon Ujvárossy Lászlónak
Jul 10, 2026
53 órás filmmaratonnal búcsúzik az Apolló mozi nagyterme Debrecenben
Jul 07, 2026
Nagyváradi fotóművész szervezte meg az első Magyar Nemzetközi Fotóművészeti Körversenyt – Debrecenben lesz a díjátadó gála
Jun 23, 2026