2026. július 24.

Énekművész vehette át idén a Tőkés-díjat Kisvárdán

Énekművész vehette át idén a Tőkés-díjat Kisvárdán

A kisvárdai székhelyű Tőkés László Alapítvány kuratóriuma a 2018-as egyéni díjátadó ünnepséget a helyi református templomban rendezte meg szeptember 23-án délután.

Az 1989-es romániai rendszerváltás előtt kezdeményezett, 1990-ben bejegyzett fundáció alapító okiratának harmadik pontjában a következők olvashatók. ?Egyéni díj adományozását annak a személynek, aki a magyarság helyzetét életművével (tudományos, művészeti, politikai, vallási, humanitárius cselekvések) jelentős mértékben segíti, fejlődését előmozdítja.?

A Tőkés László Alapítvány kuratóriuma döntése alapján idén az erdélyi gyökerű Dévai Nagy Kamilla Liszt Ferenc-díjas magyar énekes, előadóművész, tanár, érdemes művész, a Krónikás Zenedealapító igazgatója vehette át a 2018. évi egyéni Tőkés-díjat Lengyel Szabolcs kuratóriumi elnöktől. ?Dévai Nagy Kamillát aligha kell bemutatni: csodálatos hangja, fennkölt előadóstílusa, verses dalai révén több évtizede ismert előadóművész, s nagy tiszteletnek örvend határokon belül és a nagyvilág magyarjai között? ? írta róla Vincze Péter a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisvárosból tudósítva a Szon.hu regionális hírportált.

 

A Tőkés-díj a Györfi Sándor Kossuth-díjas magyar szobrász- és éremművész által készített emlékplakett és a velejáró négyszázezer forint. A díjat először 1991-ben adták át Gelu Păteanu román írónak, műfordítónak. 1996-tól évenként díjazzák a kuratórium által kiválasztottakat. Hölgyet 11 évvel ezelőtt díjaztak, Szabó Magda író személyében.

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
A színpad nyáron sem pihen – Debrecenben fesztiválozik, Nagyváradon Móricz klasszikusára készül a társulat
Jul 21, 2026
A kultúra emberekről, közösségekről, kapcsolatokról is szól – ezért kutatja a Debrecen–Nagyvárad kulturális hidakat Bacsa-Papp Zsuzsanna
Jul 19, 2026
Segítsünk együtt feltérképezni Debrecen és Nagyvárad kulturális kapcsolatait
Jul 15, 2026
44 év után nyílt újra önálló életműkiállítása Nagyváradon Ujvárossy Lászlónak
Jul 10, 2026
53 órás filmmaratonnal búcsúzik az Apolló mozi nagyterme Debrecenben
Jul 07, 2026
Nagyváradi fotóművész szervezte meg az első Magyar Nemzetközi Fotóművészeti Körversenyt – Debrecenben lesz a díjátadó gála
Jun 23, 2026