2026. július 24.

Folytatódik Nagyváradon a Szent László főtéri lovasszobráért indított figyelemfelkeltő megmozdulássorozat

Folytatódik Nagyváradon a Szent László főtéri lovasszobráért indított figyelemfelkeltő megmozdulássorozat

Az Erdélyi Magyar Néppárt nagyváradi szervezete folytatja figyelemfelkeltő megmozdulásainak sorát a nagyváradi Szent László téren, melynek célja, hogy a kezdeményezők elérjék: a városalapító Szent László király lovasszobra helyet kapjon a Szent László téren.

Mint ismert, a Néppárt, valamint civil- és egyházi szervezetek petícióban kérték Nagyvárad önkormányzatától a városalapító szent király lovasszobrának a város főterén történő felállítását. Mint arról mi is beszámoltunk, kérésük nyomatékosítására korábban élőláncos figyelemfelhívó megmozdulást is szerveztek.

?Kezdeményezésünk csak akkor vihető sikerre, ha következetesen végig visszük a szobor felállítását célzó küzdelmünket. Ennek jegyében újabb figyelemfelhívó eseményt szervezünk, ahol közös imával fogjuk kérni Szent László lovasszobrának a Szent László térre történő kihelyezését? ? nyilatkozta Moldován Gellért Lajos, a Néppárt nagyváradi szervezetének elnöke. Az ?Imalánc Szent László lovasszobráért? elnevezésű megmozdulásra június 25-én (kedden) délután 17 óra 30 perctől kerül sor a Szent László téren, a történelmi egyházak képviselőinek jelenlétében.

A megmozdulás Facebook-eseménye: https://www.facebook.com/events/380838695886428/

 

Fotó: a május 28-i élőlánc Nagyvárad főterén

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Nyári sétálóutcává alakul Debrecen belvárosának egy része – programokkal és teraszokkal várják a látogatókat
Jul 15, 2026
Debrecenből is várják a zenészeket Nagyvárad legnagyobb közös rockbulijára
Jul 14, 2026
Immár teljes szépségében csodálhatjuk meg a nagyváradi Barátok templomát
Jul 04, 2026
Ugyanazon a napon Debrecenben és Nagyváradon is megnyitották a Bihar Press sajtófotó kiállítást
May 05, 2026
A Szent László egyházmegyei zarándoknappal megkezdődött a 34. Festum Varadinum
May 04, 2026
Testvérvárosok hangjai: fiatalok közös zenei estje Debrecenben
Apr 23, 2026