2026. július 24.

Főnixterv: augusztusban új bemutató a Szigligeti Társulattól a várszínpadon

Főnixterv: augusztusban új bemutató a Szigligeti Társulattól a várszínpadon

Főnixterv címmel új előadással készül a Szigligeti Társulat, amelynek szabadtéri bemutatójára augusztus 14-én, 20.30-tól kerül sor a Nagyváradi Vár nyári színpadán. A társulat színművészeinek improvizációira épülő előadását Botos Bálint rendezi, aki korábban olyan szakmai és közönségsikernek örvendő előadásokat vitt színre, mint Csehov Apátlanulja, valamint Szép Ernő Lila ákáca.

A Főnixterv című előadás szereplői a város széli új negyed lakói: egy pályaelhagyó színész és barátnője az ambiciózus jogász, szomszédaik, akik kitartóan újítják otthonukat, valamint egy doktornő és alkalmi kedvese. Rajtuk, valamint rokonaikon és barátaikon keresztül láthatunk rá arra a mozaikra amely banalitásokból, titkokból, szerelmekből és ami talán ennél is fontosabb, az új élet vágyából rajzolódik ki. Hétköznapjaik tragikomikus helyzetei arra világítanak rá, hogy az önmegvalósítás és az önsorsrontás között milyen vékony a határ.

A szabadtéri bemutatóra, valamint az augusztus 15-i második előadásra jegyek augusztus 4-től kaphatók a Szigligeti Színház jegypénztárában, valamint online, a www.biletmaster.ro weboldalon. Esőnap: augusztus 16.

Szereplők: Balogh Attila, Csatlós Lóránt, Firtos Edit, Fodor Réka, Kiss Csaba, Kocsis Anna, Kovács Enikő, Pitz Melinda, Rácz Endre, Román Eszter, Tasnádi-Sáhy Noémi

Rendező: Botos Bálint

Dramaturg: Kárpáti Péter

Díszlet- és jelmeztervező: Florina Bellinda Vasilatos

Koreográfus: Györfi Csaba

Dramaturg gyakornok: Kovács Emese

 

Kép: Kovács Emese és Botos Bálint

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Campus Fesztivál Debrecenben: ezt érdemes tudniuk a nagyváradi látogatóknak
Jul 22, 2026
Partiumi és erdélyi útiképek – Debrecenben és Nagyváradon is bemutatná új kötetét Rozványi Dávid
Jul 19, 2026
Újra látogatható a nagyváradi városháza tornya – közel 50 méter magasból tárul fel a történelmi belváros
Jul 17, 2026
Programok a szomszédban: Debrecenből is megéri átruccanni a Nagyváradi Nyári Színházi Fesztiválra
Jul 01, 2026
Nagyváradi Középkori Fesztivál: a szomszédból is érkeznek zenekarok
Jun 23, 2026
Már nyomdában a Nagyvárad históriája
Jun 19, 2026