2026. július 23.

Garantált vezetések, esti nyitvatartás ? Így készül az augusztusra a Debreceni Református Nagytemplom

Garantált vezetések, esti nyitvatartás ? Így készül az augusztusra a Debreceni Református Nagytemplom

Augusztus 1-től kezdődően minden kedden, csütörtökön és szombaton 11 órától garantált tárlatvezetéseket tartanak a Nagytemplomban, melyen a részvétel a belépőjegy megváltásán túl nem kerül plusz költségbe a látogatók számára. A hétköznapi nyitvatartási idő is meghosszabbodik egy órával, a Debreceni Virágkarnevál hetében pedig este 21 óráig látogatható a templom, beleértve a tornyokat és a panorámajárdát is.

Miután megszűnt az egészségügyi veszélyhelyzet, június közepe óta a hazai turizmus fellendülését tapasztalhatjuk. Nincs ez másként a Debreceni Református Nagytemplomban sem, ahová az újranyitás óta közel ötezren látogattak el. Az elmúlt évek tapasztalatával szemben idén szinte kizárólag magyar turisták keresik fel városunk ikonikus épületét, elenyésző a külföldi látogatók száma.

A nyár utolsó hónapjában több újdonsággal is készül a Nagytemplom, hogy a látogatói élményt még teljesebbé tegyék. Augusztusban hetente három alkalommal ? minden kedden, csütörtökön és szombaton ? 11 órától garantált vezetéseket indítanak a Nagytemplom B-túráján, mely során a templomtéren kívül a kiállítótereket, a padlásteret, a panorámajárdát és a harangtornyokat is bejárják a csoportok. Ezekben az időpontokban a tárlatvezetés díjmentes szolgáltatás, csupán a templomi belépőjegyet szükséges megváltaniuk a látogatóknak. A nyitvatartási idő is módosul: hétköznapokon mostantól 10-től 18 óráig nyílik lehetőségük felfedezni a templom kiállítótereit az érdeklődőknek.

Az elmúlt években nagy sikernek örvendtek a Debreceni Virágkarnevál hetében meghirdetett éjszakai látogatások. A látogatók biztonsága érdekében ez a hagyomány némileg módosul: az államalapítás ünnepének hetében, augusztus 17-19. között minden nap egészen 21 óráig fogadja a látogatókat a Nagytemplom, ezzel is kerülve az éjszakai látogatások során jellemző tumultust. A templomban továbbra is rendelkezésre áll kézfertőtlenítő a látogatók számára, és a belépőjegyek érintésmentes, online vásárlása is lehetséges az esti látogatások idején is.

Fotó: facebook.com/nagytemplom.debrecen/

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Campus Fesztivál Debrecenben: ezt érdemes tudniuk a nagyváradi látogatóknak
Jul 22, 2026
Partiumi és erdélyi útiképek – Debrecenben és Nagyváradon is bemutatná új kötetét Rozványi Dávid
Jul 19, 2026
Újra látogatható a nagyváradi városháza tornya – közel 50 méter magasból tárul fel a történelmi belváros
Jul 17, 2026
Programok a szomszédban: Debrecenből is megéri átruccanni a Nagyváradi Nyári Színházi Fesztiválra
Jul 01, 2026
Nagyváradi Középkori Fesztivál: a szomszédból is érkeznek zenekarok
Jun 23, 2026
Már nyomdában a Nagyvárad históriája
Jun 19, 2026