2026. július 24.

Három évtizedes együttműködésüket ünneplik a debreceni és nagyváradi fotóművészek

Három évtizedes együttműködésüket ünneplik a debreceni és nagyváradi fotóművészek

Máthé András debreceni fotóművész Egy kis életmű című kiállításának nagyváradi, valamint Tóth István, nagyváradi fotóművész retrospektív kiállításának debreceni megnyitóján ünneplik a két testvérváros fotográfusai három évtizedes együttműködésüket.

Közvetlenül a rendszerváltás után, 1990. november 18-án, Nagyváradon kötött együttműködési megállapodást a Nagyváradi Tavirózsa Fotóklub és a Debreceni Fotóklub. Az ünnepélyes eseményt a debreceni fotósok kiállítása előzte meg.

Az együttműködés keretében számos kiállítást rendeztek a két testvérvárosban, nagyváradi fotóművészek vettek részt és fényképezhettek a Debrecenben megrendezett Virágkarneválokon, illetve a debreceni fotóművészek fotografálhattak Bihar megye festői tájain.

1994-ben rendezték meg ? a két városban egyazon időpontban ? a Bihari tájak és emberek című tárlatot, a kiállított alkotásokat a nagyváradi fotóművészek Hajdú-Bihar megyében, míg a debreceni fotóművészek Bihar megyében fotózták.

2002-ben a Nagyváradi Fotográfusok Tavirózsa Klubja és a Debreceni Új Fotóműhely több közös kiállítást rendezett a két városban.

Tóth István AFIAP fotóművész kezdeményezésére ugyanez év áprilisa és novembere között került sor a Kárpátok Eurórégió Alapítvány által támogatott Kulturális Híd Nagyvárad (RO) ? Debrecen (HU) ? Rivne (UA) projekt megszervezésére, mely a három város fotóművészeinek teremtett lehetőséget az egymás városaiban történő alkotásra. Az alkotásokból Nagyváradon rendeztek kiállítást.

Máthé András AFIAP debreceni fotóművésznek köszönhetően 2001-től kezdődően a Multi Foto Galériában Tóth István AFIAP, Dancoglu Constantin, Vénig László AFIAP, Eugen Mihai AFIAP és Létai Zoltán fotóművészek alkotásaiból nyitottak meg egyéni fotóművészeti tárlatokat, a szerzők jelenlétében.

Tóth István AFIAP nagyváradi fotóművésznek köszönhetően a Nagyváradi Euro Foto Art Galériában mutatkozott be Máthé András AFIAP és Vencsellei István (1993), Máthé András AFIAP (1995), illetve a Debreceni Fotóklub és az Új Műhely tagjai.

1996-2006 között a debreceni fotóművészek rendszeresen vettek részt az Európai Fotográfiai Fesztiválon Nagyváradon, más Európai és Ázsiai fotóművészek mellett. 1997-ben a második Fesztivál résztvevői a Debreceni Orvostudományi Egyetem galériájában nyitották meg az első Nemzetközi Fesztiválon készített alkotásokból összeállított tárlatot.

2006. július 25-én a nagyváradi VI. Európai Fotográfiai Fesztivál résztvevői egy egynapos programon vettek részt Hajdú-Bihar megyében. A Debreceni Művelődési Központban Nemzetközi Fotográfiai Tárlat megnyitójára került sor.

2016. október 12-én nyitották meg a Nagyváradi Várban lévő mai Euro Foto Art Galéria, Nagyvárad - Románia FIAP Kiállítási Központban a Nagyvárad testvérvárosaiban élő fotóművészek kiállítását, melyen a Debreceni Fotóklub tagjai is részt vettek 10 fotóból álló sorozattal. Hasonlóan 2021 tavaszán a Nagyváradi fotóművészek 10 alkotással vettek részt a Debrecen Testvérváros fotóművészeinek vitrin-kiállításán.

2017. február 10-én a cívis városban került sor az Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület és a Debreceni Művelődési Központtal partnerségben megszervezett ötödik Szathmári Pap Károly Nemzetközi Fotográfiai Fesztivál záróünnepségére.

Az Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület által 2017 óta rendszeresen szervezett Bihar?Hajdú-Bihar Eurórégió fotóriportereinek pályázatán rendszeresen vettek részt 2017 óta részt vesznek a testévrárosok alkotói, akárcsak a díjazott alkotásokból szervezett tárlatok az Euro Foto Art Galéria, FIAP Nagyvárad - Románia Kiállítási Központban, illetve a Debreceni Kölcsey Központban (2018 és 2019) és a Partium Házban, illetve a Berettyóújfalui Bella Costa étteremben (2021) megnyitóin.

A két testvérváros három évtizedes közreműködését 2021. október 8-án délután 4 órakor ünneplik Nagyváradon, a Körös Vidéki Múzeumhoz tartozó Városi Múzeumban található Euro Foto Art Galéria, FIAP Nagyvárad - Románia Kiállítási Központban, Máthé András debreceni fotóművész Egy kis életmű című kiállításának megnyitóján. Az jubileumi eseményt Debrecenben, 2021 novemberében  a Partium Házban, Tóth István AFIAP retrospektív kiállításának megnyitója keretén belül ünneplik majd.

Kiemelt kép: Máthé András és Tóth István a Debreceni Fotóklub művészeinek nagyváradi kiállításán, 2019-ben. Fotó: denagy.hu/Varga Erzsébet Mandy

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
A színpad nyáron sem pihen – Debrecenben fesztiválozik, Nagyváradon Móricz klasszikusára készül a társulat
Jul 21, 2026
A kultúra emberekről, közösségekről, kapcsolatokról is szól – ezért kutatja a Debrecen–Nagyvárad kulturális hidakat Bacsa-Papp Zsuzsanna
Jul 19, 2026
Segítsünk együtt feltérképezni Debrecen és Nagyvárad kulturális kapcsolatait
Jul 15, 2026
44 év után nyílt újra önálló életműkiállítása Nagyváradon Ujvárossy Lászlónak
Jul 10, 2026
53 órás filmmaratonnal búcsúzik az Apolló mozi nagyterme Debrecenben
Jul 07, 2026
Nagyváradi fotóművész szervezte meg az első Magyar Nemzetközi Fotóművészeti Körversenyt – Debrecenben lesz a díjátadó gála
Jun 23, 2026