2026. július 24.

Hivatalosan is megnyitotta kapuit a Debreceni Ünnepi Könyvhét

Hivatalosan is megnyitotta kapuit a Debreceni Ünnepi Könyvhét

Bár valójában már a szerdai, nulladik napon elkezdődött, hivatalosan ma délután nyitotta meg a debreceni könyvhét hivatalos programját Bereményi Géza, a Méliusz Juhász Péter Könyvtár által szervezett rendezvény díszvendége. A június 16-ig tartó könyves eseményen a kedvezményes könyvvásárlási lehetőség mellett dedikálások, koncertek, gyerekrendezvények, interaktív közösségi programok várják az érdeklődőket.

Immár 90. alkalommal rendezik meg országszerte az Ünnepi Könyvhét programsorozatát júniusban. A debreceni Ünnepi Könyvhét ? a legnagyobb vidéki könyvheti rendezvény ? június 12-től 16-ig tart a Csapó utcai sétálóövezetben, aminek keretében mintegy 20 standon várják a könyvesboltok, könyvkiadók és könyvkereskedők az olvasókat.

Az Ünnepi Könyvhét eredeti célkitűzése az volt, hogy az élő, kortárs szerzőket népszerűsítse, és ez kilenc évtized elteltével sem változott. A szervezők most is lehetőséget kívánnak adni az olvasóknak, hogy személyesen találkozhassanak kedvenc szerzőikkel. A szerzők bemutatkozása mellett kerekasztal-beszélgetések, előadások, rendhagyó irodalomórák során a könyvekkel ?hivatalból? foglalkozó előadókat hallgathatunk. 

A rendezvény idei díszvendége Bereményi Géza, Kossuth- és Balázs Béla-díjas költő, író, dalszövegíró, forgatókönyvíró-rendező és színházvezető, sokszínű életműve részeként A svéd király, a Vadnai bébiA legjobb részem, a Veri az ördög a feleségét és a Megáll az idő írója.

[Best_Wordpress_Gallery id="373" gal_title="konyvutca debrecen"]

Az olvasók ankétokon és dedikálások alkalmával személyesen is találkozhatnak kedvenc költőjükkel, írójukkal: Bartók Imrével, Bérczesi Róberttel, Dezső Andrással, Fábián Jankával, Holden Rose-zal, Kiss Lászlóval, Kukorelly Endrével, Mán-Várhegyi Rékával, Papp Csillával, Tóth Krisztinával és Víg Balázzsal.

Bár a Várad könyves-standja egyelőre nem nyílt meg, a nagyváradi Élő Várad Mozgalom  egy-két tagja teremtés pa-dö-dő címmel, irodalmi jellegű performanszot eszelt ki a Debreceni Ünnepi Könyvhétre.Velük szombaton este 19 órakor találkozhatunk a Roncsbárban. Június 16-án este pedig a Nagyváradi könyves esten megtudhatjuk, hol tartanak Péter I. Zoltán háromkötetes Ady-életrajzának munkálatai,  valamint bemutatják Kormányos László Nagyvárad krónikája című könyvét. 

Kiemelt kép: Bereményi Géza,  a kortárs magyar művészeti szcéna egyik legsokoldalúbb alkotója ma délután dedikált a Könyvutcában, majd este a MODEM-ben találkozhatott vele a közönség. Fotók: denagy.hu

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
A színpad nyáron sem pihen – Debrecenben fesztiválozik, Nagyváradon Móricz klasszikusára készül a társulat
Jul 21, 2026
A kultúra emberekről, közösségekről, kapcsolatokról is szól – ezért kutatja a Debrecen–Nagyvárad kulturális hidakat Bacsa-Papp Zsuzsanna
Jul 19, 2026
Segítsünk együtt feltérképezni Debrecen és Nagyvárad kulturális kapcsolatait
Jul 15, 2026
44 év után nyílt újra önálló életműkiállítása Nagyváradon Ujvárossy Lászlónak
Jul 10, 2026
53 órás filmmaratonnal búcsúzik az Apolló mozi nagyterme Debrecenben
Jul 07, 2026
Nagyváradi fotóművész szervezte meg az első Magyar Nemzetközi Fotóművészeti Körversenyt – Debrecenben lesz a díjátadó gála
Jun 23, 2026