2026. július 23.

Infinite Dance Festival: az első két nap

Infinite Dance Festival: az első két nap

Október 20-25. között negyedik alkalommal szervezi meg a nagyváradi Szigligeti Színház az Infinite Dance Festivalt. A táncművészet sokszínűségét bemutatását célzó eseménysorozat első két napján két nagyszínpadi és egy stúdióelőadást láthatott a közönség.

A fesztivál megnyitóján Czvikker Katalin főigazgató az elmúlt időszak nehézségeire hívta fel a figyelmet, és megköszönte mind a társulatoknak, mind pedig a közönségnek azt, hogy az akadályok és a bizonytalanság ellenére is jelen vannak, és támogatják a színházi tevékenységeket. Dimény Levente, a fesztivál művészeti vezetője elmondta: ?Az elmúlt időszakban megtapasztaltuk, hogy milyen hiányosságai vannak az online találkozásnak. Ennek fényében most bátran kijelenthetjük, ünnepi hétnek nézünk elébe, amelynek középpontjában a személyes találkozás fontossága áll". 

Az Infinite Dance Festival nulladik napján a GG Tánc Eger és a Nagyvárad Táncegyüttes koprodukciójának, a Diótörőnek a nyilvános főpróbáját láthatta a közönség. A Csajkovszkij örökbecsű zeneművére színpadra vitt alkotás a közismert történetet új szemszögből mutatja be: Topolánszky Tamás és Györfi Csaba koreográfiája ötvözi a klasszikus és kortárs balett-elemeket a cirkuszművészettel, hiszen Drosselmayer, a varázsló figurája bűvésztrükköket és idomár-mutatványokat mutatott be a színpadon.

 

A fesztivál első napján, a GG Tánc Eger Bolero című, háromrészes táncelőadását tűzte műsorára a színház. A három koreográfiát Maurice Ravel francia zeneszerző ismert és kevésbé ismert zeneműveire komponálva mutatta be a társulat; a különböző részeket a közös téma ? a környezetvédelem és az emberi kapcsolatok fontossága ? köti össze. Az est további részében a TranzDanz mutatta be Noir című, kortárs mozgásszínházi előadását a Szigligeti Stúdióban.

Az Infinite Dance Festival következő napjaiban a romániai és a magyarországi táncos szakma olyan kiválóságai lépnek színpadra, mint a Contemporary Creative Dreamers, a Duda Éva Társulat, vagy éppen Frenák Pál Társulata. Az előadásokról és a műsorról bővebben az idf.szigligeti.ro weboldalon olvashatnak az érdeklődők. Jegyek a színház jegypénztárában, illetve online, a www.biletmaster.ro honlapon kaphatók.

 

Az első két nap videóösszefoglalói:

  1. Nap: 
  2. Nap: 
http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
A színpad nyáron sem pihen – Debrecenben fesztiválozik, Nagyváradon Móricz klasszikusára készül a társulat
Jul 21, 2026
A kultúra emberekről, közösségekről, kapcsolatokról is szól – ezért kutatja a Debrecen–Nagyvárad kulturális hidakat Bacsa-Papp Zsuzsanna
Jul 19, 2026
Segítsünk együtt feltérképezni Debrecen és Nagyvárad kulturális kapcsolatait
Jul 15, 2026
44 év után nyílt újra önálló életműkiállítása Nagyváradon Ujvárossy Lászlónak
Jul 10, 2026
53 órás filmmaratonnal búcsúzik az Apolló mozi nagyterme Debrecenben
Jul 07, 2026
Nagyváradi fotóművész szervezte meg az első Magyar Nemzetközi Fotóművészeti Körversenyt – Debrecenben lesz a díjátadó gála
Jun 23, 2026