2026. július 24.

Két díj a nagyváradiak Lila ákácának

Két díj a nagyváradiak Lila ákácának

Két díjat hozott el a Magyar Színházak XXXII. Kisvárdai Fesztiváljáról a nagyváradi Szigligeti Színház: a Lila ákác című produkció az Emberi Erőforrások Minisztériuma által felajánlott, a legjobb előadásnak járó díjat, Román Eszter színművésznő pedig, az előadásban nyújtott teljesítményéért a legígéretesebb pályakezdőnek járó Teplánszky-díjat hozta el a rangos megmérettetésről.

Az idén augusztus 21-29. között megszervezett eseménysorozat versenyprogramjában erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, illetve vajdasági magyar színházak tizenkét produkciója volt látható. A versenyprogram zsűrije Gulyás Gábor esztéta; Kozma András dramaturg ? Nemzeti Színház; Naszlady Éva rendező, a zsűri elnöke; Mészáros Blanka színművész ? Radnóti Miklós Színház; Sztarenki Pál színművész, rendező voltak.

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
A színpad nyáron sem pihen – Debrecenben fesztiválozik, Nagyváradon Móricz klasszikusára készül a társulat
Jul 21, 2026
A kultúra emberekről, közösségekről, kapcsolatokról is szól – ezért kutatja a Debrecen–Nagyvárad kulturális hidakat Bacsa-Papp Zsuzsanna
Jul 19, 2026
Segítsünk együtt feltérképezni Debrecen és Nagyvárad kulturális kapcsolatait
Jul 15, 2026
44 év után nyílt újra önálló életműkiállítása Nagyváradon Ujvárossy Lászlónak
Jul 10, 2026
53 órás filmmaratonnal búcsúzik az Apolló mozi nagyterme Debrecenben
Jul 07, 2026
Nagyváradi fotóművész szervezte meg az első Magyar Nemzetközi Fotóművészeti Körversenyt – Debrecenben lesz a díjátadó gála
Jun 23, 2026