2026. július 24.

Két nő - egy kihagyhatatlan előadás a várszínpadon

Két nő - egy kihagyhatatlan előadás a várszínpadon

Augusztus 16-án, csütörtökön 20 órától Szakonyi Károly Két nő című cekkerdrámája látható a VII. Nagyváradi Nyári Színházi Fesztivál ötödik előadásaként.

A kétszereplős Két nő című darabot, melyet az új drámával jó ideje nem jelentkező Szakonyi Károly Kossuth- és József Attila-díjas író, drámaíró, dramaturg írt, Cseh Judit állította színpadra. Az előadás tavaly ősszel, a színházi világnapon debütált felolvasószínházi formában, a most Nagyváradra érkező szereplőgárdával: Nóra szerepében a Szabó Magda Abigél című regényéből készített tévéfilm (1978) Kis Marija, Zsurzs Kati látható, Edinát Tóth Enikő alakítja.

A történet napjainkban játszódik, egy budai lakásban, egy esős őszi délután? Majd télen, tavasszal, nyáron? Az első jelenetben két nő érkezik zajosan, ázottan az esőtől. Csinos hölgyek: divatos ballonban az egyik, elegáns kabátban a másik. Az egyik szüntelen beszél a mobilján, kezében tömött cekker, aminek egyik szeme belegabalyodott a másik kabátgombjába, ezért őt szinte maga után húzza a szobába? 

Rendező: Cseh Judit, dramaturg: Lőkös Ildikó, díszlet: Krisztovics Sándor, jelmez: Fekete Györgyi, rendezőasszisztens, ügyelő: Petyi János, Varga Miklós.

A nagyváradi Nyári Színházi Fesztivál még hátralévő három előadására (Két nő, Utcakölykök, Bányavakság) jegyeket az RMDSZ Bihar megyei szervezetének Fekete Sas-palotabeli székházában, a második emeleten, munkanapokon 10.00?16.00 óra, valamint a Körös (Tudor Vladimirescu) utcai Gekko klubban 17.00?01.00 óra között lehet vásárolni. További információk a 0259/432-884-es telefonszámon kérhetők.

Felhívjuk a kedves közönség figyelmét, hogy a nyitvatartási program augusztus 15?17. között is érvényes, a jegyvásárlókat ezeken a napokon is várják a szervezők.

Vezető fotó: Gergely Bea

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
A színpad nyáron sem pihen – Debrecenben fesztiválozik, Nagyváradon Móricz klasszikusára készül a társulat
Jul 21, 2026
A kultúra emberekről, közösségekről, kapcsolatokról is szól – ezért kutatja a Debrecen–Nagyvárad kulturális hidakat Bacsa-Papp Zsuzsanna
Jul 19, 2026
Segítsünk együtt feltérképezni Debrecen és Nagyvárad kulturális kapcsolatait
Jul 15, 2026
44 év után nyílt újra önálló életműkiállítása Nagyváradon Ujvárossy Lászlónak
Jul 10, 2026
53 órás filmmaratonnal búcsúzik az Apolló mozi nagyterme Debrecenben
Jul 07, 2026
Nagyváradi fotóművész szervezte meg az első Magyar Nemzetközi Fotóművészeti Körversenyt – Debrecenben lesz a díjátadó gála
Jun 23, 2026