2026. július 24.

Kézműves fesztivál lesz Debrecenben

Kézműves fesztivál lesz Debrecenben

Népi kézműves bemutató, vásár, kiállítás és interaktív programok is várják majd az érdeklődőket a szeptember 11 és 13. között megrendezésre kerülő XI. Nemzetközi Fazekas Fesztivállal összevont X. Népi Kézműves Fesztiválon.

A Csapó utcai sétálóövezetben megrendezésre kerülő esemény célja, hogy közelebb hozza a néphagyományt a debreceniekhez és az ide érkezőkhöz.

Idén 27 hajdú-bihari hagyományőrzővel és 20, az ország több pontjáról érkező fazekassal is találkozhatnak az érdeklődők.

- A fesztivál szól mindazokhoz, akik meg szeretnék ismerni a kézműves folyamatokat, munkafolyamatokat és azoknak is, akik később maguk is alkotóvá szeretnének válni ? mondta Hubert Erzsébet, a Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület elnöke.

- Debrecen város egyik legfontosabb hagyománya a kézművesség, nagyon örülök annak, hogy a vírushelyzetben ? ha megváltozott formátumban, kisebb dimenziókban is ? de ezeket a hagyományokat tovább tudjuk éltetni ? fogalmazott Puskás István alpolgármester. 

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Campus Fesztivál Debrecenben: ezt érdemes tudniuk a nagyváradi látogatóknak
Jul 22, 2026
Partiumi és erdélyi útiképek – Debrecenben és Nagyváradon is bemutatná új kötetét Rozványi Dávid
Jul 19, 2026
Újra látogatható a nagyváradi városháza tornya – közel 50 méter magasból tárul fel a történelmi belváros
Jul 17, 2026
Programok a szomszédban: Debrecenből is megéri átruccanni a Nagyváradi Nyári Színházi Fesztiválra
Jul 01, 2026
Nagyváradi Középkori Fesztivál: a szomszédból is érkeznek zenekarok
Jun 23, 2026
Már nyomdában a Nagyvárad históriája
Jun 19, 2026