2026. július 23.

Kölyöklabor hétvége az Agórában

Kölyöklabor hétvége az Agórában

A BASF ismeretterjesztő programjának célja, felkelteni a kisiskolások érdeklődését a kémia iránt, emlékezetessé tenni számukra az első találkozást egy laboratóriummal.

A gyerekek biztonságos, kifejezetten számukra berendezett környezetben, játékos körülmények között, védőfelszerelésben, szakember irányításával kísérletezhetnek. 

A Keep Cool! ? Tartsd hidegen! című kísérletsorozat középpontjában a hőmérséklet áll. A gyerekek megvizsgálhatják, melyik anyag tartja meg legjobban a hőt, vagy hogyan változhatnak hő hatására a színek, és kipróbálhatják, hogyan lehet elektromossággal hűteni. A foglalkozás egy izgalmas történet köré épül: a résztvevők Dr. Buborék és barátai társaságában kalandozhatnak a kémia világában.

A kémiát népszerűsítő első Kölyöklabort 1997-ben nyitották meg a világ egyik legnagyobb vegyipari vállalata, a BASF németországi központjában Ludwigshafenben. Ma már a világ 33 országában, évente több mint 100.000 iskolás vehet részt a foglalkozásokon. Magyarországon öt éve működik az ismeretterjesztő program, amely budapesti helyszínek után most az Agórában folytatódik.

A Kölyöklabor hétvégén a  foglalkozások szombaton és vasárnap is 10:30-kor, 13 és 16 órakor kezdődnek.

A 60 perces programot 7 éves kortól ajánlják. A foglalkozásokra csak korlátozott számban tud látogatókat fogadni az Agóra Tudományos Élményközpont, ezért érdemes előre regisztrálni. Az előzetes bejelentkezéseket a regisztracio@agoradebrecen.hu email címre várják. A foglalkozásokon az Agórába szóló belépőjeggyel lehet részt venni.

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Campus Fesztivál Debrecenben: ezt érdemes tudniuk a nagyváradi látogatóknak
Jul 22, 2026
Partiumi és erdélyi útiképek – Debrecenben és Nagyváradon is bemutatná új kötetét Rozványi Dávid
Jul 19, 2026
Újra látogatható a nagyváradi városháza tornya – közel 50 méter magasból tárul fel a történelmi belváros
Jul 17, 2026
Programok a szomszédban: Debrecenből is megéri átruccanni a Nagyváradi Nyári Színházi Fesztiválra
Jul 01, 2026
Nagyváradi Középkori Fesztivál: a szomszédból is érkeznek zenekarok
Jun 23, 2026
Már nyomdában a Nagyvárad históriája
Jun 19, 2026