2026. július 23.

Komoly fejlesztések zajlottak a Debreceni Sportuszodában

Komoly fejlesztések zajlottak a Debreceni Sportuszodában

Tovább fejlődnek a Debreceni Sportcentrum Kft. által üzemeltetett létesítmények, hiszen a Gyulai István Atlétikai Stadionban jelenleg is zajló munkálatok mellett a Sportuszodában már befejeződött a kivitelezés.

A Magyar Úszó Szövetség pályázatának köszönhetően, a már több nemzetközi és hazai vizes eseménynek is otthont adó Debreceni Sportuszodában mintegy 43 millió forintból lecserélték az összes, a FINA (Nemzetközi Úszó Szövetség) szabályoknak megfelelő rajtkövet, a beütő paneleket, és új időmérő szoftvert építettek be, így nagy nemzetközi úszóversenyek, országos bajnokságok megrendezése szempontjából is optimális helyzetbe került a létesítmény.  Az új komplex időmérő rendszer további tartozékai az elektronikus startpisztoly, ill. a 12 db hátúszó rajtgép.

A képen a DSC-SI úszója, az izraeli Nyíltvízi Junior Világbajnokságra (szeptember 7-9.) készülő Gál Kincső. Fotó: Debreceni Sportuszoda[/caption]

Az elmúlt két hétben a tervezett karbantartási munkálatok keretében mindemellett leengedték a medencéket, ellenőrizték és javították a gépészeti és a felügyeleti szoftvert, továbbá kisebb burkolatjavítási munkákat is végeztek.

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Homokkal telik meg Nagyvárad főtere: kezdődik a nemzetközi strandröplabda-torna
Jul 20, 2026
Nagyváradról érkezik a DVSE új centere
Jul 17, 2026
Vízre száll Nagyvárad – Sportközponttá alakítják a Sebes-Körös belvárosi szakaszát
Jun 26, 2026
Bocskai emlékverseny - Közel 250 versenyző indul
Mar 16, 2026
A nagyváradi Varga Csaba a 8091 méter magas Annapurna meghódítására indul
Mar 18, 2025
Bölöni László a Debreceni Egyetemen
Feb 26, 2025