2026. július 24.

Könyvbemutató és koncert Debrecenből a Szent László Napokon

Könyvbemutató és koncert Debrecenből a Szent László Napokon

Egy különleges, Debrecenről szóló verseskötettel, és egy Nagyváradon megjelenésében és zenéjében is újdonságnak számító kétszemélyes zenekarral érkezett hétvégén a Szent László Napokra Debrecen.

Nem a szokásos módon, nem az ismert Debrecen-képet megidézve, hanem újszerűen, egészen személyes módon mutatja be Debrecent az a kötet, melyet két ízig-vérig debreceni szerző írt: a folkesztétaként is ismert esszéista és lírikus Heller Zsolt, valamint a Dehir főszerkesztője, Szénási Miklós, akinek szépirodalmi pályáját több mint tíz kötet fémjelzi.

A sajátos Debrecen-képet mutató, Erre jöttünk című kötetről Stanik István újságíró, a debreceni Partium Ház szakmai igazgatója beszélgetett a szerzőkkel.

Az író-olvasó találkozón vetítésre kerültek a kötetet illusztráló fotók is, melyek Gólya György munkái.

Az eseményen a kötet verseiből Tóth Zsófia színművész olvasott fel.

A közelgő viharral történő rémisztgetés sem tudta eltántorítani a debreceni LED zenekart attól, hogy szombat este színpadra lépjen Nagyváradon. Bár az amúgy is kései kezdés időpontja csúszott, és a rend őrei ragaszkodtak az este 11 órás befejezéshez, azok, akik kitartottak a kétszemélyes zenekar mellett, remekül szórakoztak.

[Best_Wordpress_Gallery id="667" gal_title="LED"]

Fotók: Szent László Napok

A sok dallal és lendülettel, világító szemüvegekkel és nyakkendővel érkező zenekar néha leülős, néha álomszerű, néha táncolható zenéje, sok elektronikával (és újabban egyre több gitárral) igazi nyáresti hangulatot teremtett.

Kiemelt kép: denagy.hu

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
A színpad nyáron sem pihen – Debrecenben fesztiválozik, Nagyváradon Móricz klasszikusára készül a társulat
Jul 21, 2026
A kultúra emberekről, közösségekről, kapcsolatokról is szól – ezért kutatja a Debrecen–Nagyvárad kulturális hidakat Bacsa-Papp Zsuzsanna
Jul 19, 2026
Segítsünk együtt feltérképezni Debrecen és Nagyvárad kulturális kapcsolatait
Jul 15, 2026
44 év után nyílt újra önálló életműkiállítása Nagyváradon Ujvárossy Lászlónak
Jul 10, 2026
53 órás filmmaratonnal búcsúzik az Apolló mozi nagyterme Debrecenben
Jul 07, 2026
Nagyváradi fotóművész szervezte meg az első Magyar Nemzetközi Fotóművészeti Körversenyt – Debrecenben lesz a díjátadó gála
Jun 23, 2026