2026. július 24.

Közel nyolcezren látogattak el a Debreceni Utazási Vásárra

Közel nyolcezren látogattak el a Debreceni Utazási Vásárra

Több mint száz kiállító várta a látogatókat ezen a hétvégén a Kölcsey Központban megrendezett XXIX. Debreceni Utazási Vásáron és kísérő rendezvényein, a VII. Natural Expon és a ?Helyi ízek, helyi értékek? vásárán. A rendezvényen Nagyvárad és Bihar megye turisztikai kínálatával is megismerkedhettek az utazni vágyók.  

A tavalyi évhez hasonlóan, a rendezvény idén is péntektől vasárnapig tartott nyitva. A legtöbb látogató szombati napon érkezett. A kiállítás becsült látogatottsága közel 8000 fő volt.

Az idei díszvendég Ciprus volt. A március végén induló közvetlen ciprusi repülőjárat iránt nagy volt a látogatók érdeklődése, így elégedetten zárhatták a vásárt.

Nagyvárad és Biharország tradicionális helyi finomságokkal is megvendégelte a látogatókat szombaton. Fotó: Szilágyi Loránd[/caption]

A 2008-ban alapított ?Közönség díjat?, melyet a kiállítás látogatói szavaztak meg a legszebb standnak, Tunézia nyerte, az elismerések átadására a vasárnapi nyereménysorsolás előtt került sor. A vásár hivatalos kérdőívét kitöltő látogatók között a három nap alatt közel 150 ajándékcsomag és utalvány került kisorsolásra.

Több kiállító kiemelte, hogy nagyon szeretik a debreceni vásárokat, mert a látogatók konkrét utazási céllal érkeznek, nyitottak az ajánlatokra és valóban utazni szeretnének. A visszajelzések alapján egybehangzóan továbbra is a legsikeresebb vidéki vásárként tartják számon a debreceni vásárt, ahová, ahogy több kiállító is fogalmazott, ?érdemes eljönni?.

 Népszerűek a Debrecenből induló repülőgép járattal megközelíthető desztinációk, ugyanakkor az utazási irodák elmondása alapján nincs egyértelműen kiemelhető legnépszerűbb külföldi uticél. A látogatók egyaránt keresték pl. Bulgáriát, Horvátországot, Olaszországot, Spanyolországot, Korfut, Törökországot.

Elmondásuk alapján az utazási trendek megváltoztak, az előfoglalási szezon előző év decemberében megindul és tudatosak az utazni vágyók, hamarabb foglalnak és már kevés a szabad hely, így aki nem foglalt most a helyszínen, az holnap már nem biztos, hogy tud, mert folyamatosan telnek be a debreceni járatok.

A rendezvényen nem csak külföldi úti célokkal, de belföldi ajánlatokkal is találkozhattak az érdeklődők, köztük természetesen a Debreceni és Hajdú-Bihar megyei kínlattal. 

Jelen volt Debrecen, Hortobágy, Hajdúszoboszló, válogathattunk a falusi turizmus kínálatából, de az érdeklődők találkozhattak olyan nagyrendezvények standjaival is, mint a Campus Fesztivál, vagy a Debrecen Drive.

Címlapkép: Szilágyi Loránd

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Campus Fesztivál Debrecenben: ezt érdemes tudniuk a nagyváradi látogatóknak
Jul 22, 2026
A színpad nyáron sem pihen – Debrecenben fesztiválozik, Nagyváradon Móricz klasszikusára készül a társulat
Jul 21, 2026
A kultúra emberekről, közösségekről, kapcsolatokról is szól – ezért kutatja a Debrecen–Nagyvárad kulturális hidakat Bacsa-Papp Zsuzsanna
Jul 19, 2026
Nagyváradról érkezik a DVSE új centere
Jul 17, 2026
Nyári sétálóutcává alakul Debrecen belvárosának egy része – programokkal és teraszokkal várják a látogatókat
Jul 15, 2026
Segítsünk együtt feltérképezni Debrecen és Nagyvárad kulturális kapcsolatait
Jul 15, 2026