2026. július 24.

Made in Debrecen Fesztivál

Made in Debrecen Fesztivál

Idén első alkalommal, 2022. március 26-án a debreceni Rocksuli és a Más-Mozaik Kulturális Egyesület Debrecen önkormányzatának támogatásával megrendezi a Made in Debrecen Fesztivált. Az eseményen több, zenével foglalkozó öntevékeny helyi csoport is közreműködik, mint a PusztaHang és a Sofar Sounds Debrecen, valamint segítséget nyújt a Made in Pécs szervező csapata is.

Puskás István alpolgármester az esemény pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a Made in Pécs mintájára megrendezett, ingyenes látogatható fesztivál célja, hogy egy napon keresztül minél több helyszínen, minél több helyi zenekar mutatkozhasson be. Hangsúlyozta, a jövőhét szombati eseményen 8 helyszínen 119 zenekar fog koncertet adni a programsorozaton pedig két vendégváros, Pécs és Nagyvárad is részt vesz.

? A közel 120 száz koncertből álló fesztivál programja már most böngészhető és biztosak vagyunk benne, hogy mindenki meg fogja találni a maga ízlésének megfelelő zenét. A nap legizgalmasabb oldala, hogy megláthatjuk, milyen is 2022 tavaszán a debreceni zenei élet ? tette hozzá az alpolgármester.

Az eseményen Debrecenhez köthető amatőr és professzionális zenészek lépnek fel stílustól függetlenül. A koncertek délután 3 órától késő estig tartanak. Többek között fellép a Tankcsapda, Dánielfy Gergő és Dorogi Péter.

A koncertek helyszínei: Roncsbár, Ifiház ? Rocksuli színpad, Ifiház ? akusztikus színpad, Kraft, Régi Csibészek, Incognito, DESZ24 és a Sikk Klub. A fesztivál zárásaként rendezett AFTERPARTY-nak a Nagyerdei Víztorony ad helyet, így a koncertek után mindenkit szeretettel várnak ott.

A részletes program elérhető az esemény Facebook-oldalán, a Csapó utcán kihelyezett molinókon és a Fesztivál programfüzetében.

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Campus Fesztivál Debrecenben: ezt érdemes tudniuk a nagyváradi látogatóknak
Jul 22, 2026
Partiumi és erdélyi útiképek – Debrecenben és Nagyváradon is bemutatná új kötetét Rozványi Dávid
Jul 19, 2026
Újra látogatható a nagyváradi városháza tornya – közel 50 méter magasból tárul fel a történelmi belváros
Jul 17, 2026
Programok a szomszédban: Debrecenből is megéri átruccanni a Nagyváradi Nyári Színházi Fesztiválra
Jul 01, 2026
Nagyváradi Középkori Fesztivál: a szomszédból is érkeznek zenekarok
Jun 23, 2026
Már nyomdában a Nagyvárad históriája
Jun 19, 2026