2026. július 24.

Magyarországot a Csokonai Színház képviseli az I. TRANSZ/MISSZIÓK Nemzetközi Művészeti Fesztiválon

Magyarországot a Csokonai Színház képviseli az I. TRANSZ/MISSZIÓK Nemzetközi Művészeti Fesztiválon

Komolyzenei, színházi és folklórműsorral valamint Nagy József fotókiállításával vesz részt a Rzeszów-ban rendezendő I. TRANSZ/MISSZIÓK Nemzetközi Művészeti Fesztiválon a Csokonai Színház.

A társulat vasárnap utazik a lengyelországi városba. Az egyhetes esemény 6 ország 40 programjával várja a látogatókat augusztus 25. és 31. között. A nemzetközi fesztiválon Magyarországot a debreceni Csokonai Színház képviseli, hisz a teátrum a nemzetközi fesztivál egyik alapítótagja. Ilyen minőségében jelenleg mint résztvevő szerepel Lengyelországban, később mint vendéglátó fogadja majd a másik öt ország/színház programját.  

TRANSZ/MISSZIÓK Fesztivál a rzeszów-i Wanda Siemaszkowa Színház (Lengyelország) és öt, különböző országból való partnerének: a Kassai Állami Színház (Szlovákia), az osztravai Moráviai-Sziléziai Nemzeti Színház (Cseh Köztársaság), a debreceni Csokonai Színház (Magyarország), a lviv-i Maria Zankovetska Színház (Ukrajna), a trakaii Királyi Színház (Litvánia) és a Łańcuti Kastélymúzeum (mint tiszteletbeli partner) közös kezdeményezése. A fesztivál célja, hogy teret biztosítson értékek és ötletek megosztására. Gemza Péter, a Csokonai Színház igazgatója szerint a fesztivál olyan regionális összefogás, amelyben öt nemzet színháza törekszik arra,    hogy hidakat építsen egymás kultúrája között, elősegítve azt, hogy lokális kezdeményezések nemzetközi misszióvá válhassanak.

TRANSZ/MISSZIÓK Fesztivál programjának alapját főként a művészetek interdiszciplináris megközelítése adja (színház, opera, zene, film, festészet, fotográfia, performansz, új média, stb.) A projektben részt vevő partnerek mind határvidéki színházak. Mivel a határvidéki lét a kultúrák keveredésével jár együtt, helyzetük a valóság egy sajátos látásmódját eredményezi, amelyre a regionális érzékenység és identitás jellemző.

Az első fesztivál helyszíne Rzeszów és Łańcut lesz augusztus 25. és 31. között.

A Csokonai Színház a fesztivál harmadik napján a Hajdú Néptáncegyüttes és a Bürkös zenekar közös fellépésével, G. F. Händel Acis és Galatea című operájával (Gemza Péter rendezésében), a Naszlady Éva rendezte Szabó Magda-adaptációval, Az ajtóval és a Júlia ? Párbeszéd a szerelemről (Szabó K. István rendezésében) című előadással várja az érdeklődő közönséget Rzeszów-ban. Ráckevei Anna számos fórumon játszotta már a Júliát, a lengyelországi megmutatkozást mégis kivételes eseménynek tekinti: "Igazi szakmai kihívásnak tartom ezt a fesztiválszereplést, különösen annak tükrében, hogy  a DESZKÁ-ra meghívott lengyel kollégák milyen érzékeny, értő, magas színvonalú interpretációban mutatták be Visky András másik monodrámáját. Inspiráló az a tudat is, hogy a magyar kortárs dráma egyik kimagaslóan értékes darabját mutathatom meg a lengyel közönségnek."

További információ: www.trans-misje.pl

 

Fotó: G. F. Händel Acis és Galatea című operájával (Gemza Péter rendezésében) is színpadra lép a társulat Len gyelországban

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
A színpad nyáron sem pihen – Debrecenben fesztiválozik, Nagyváradon Móricz klasszikusára készül a társulat
Jul 21, 2026
A kultúra emberekről, közösségekről, kapcsolatokról is szól – ezért kutatja a Debrecen–Nagyvárad kulturális hidakat Bacsa-Papp Zsuzsanna
Jul 19, 2026
Segítsünk együtt feltérképezni Debrecen és Nagyvárad kulturális kapcsolatait
Jul 15, 2026
44 év után nyílt újra önálló életműkiállítása Nagyváradon Ujvárossy Lászlónak
Jul 10, 2026
53 órás filmmaratonnal búcsúzik az Apolló mozi nagyterme Debrecenben
Jul 07, 2026
Nagyváradi fotóművész szervezte meg az első Magyar Nemzetközi Fotóművészeti Körversenyt – Debrecenben lesz a díjátadó gála
Jun 23, 2026