2026. július 23.

Május 22-én újra Egyháztáji vásár Debrecenben

Május 22-én újra Egyháztáji vásár Debrecenben

A pünkösdi hosszú hétvégén újra Egyháztáji vásárt tartanak Debrecenben a Leány utca 2-4. szám alatt. Május 22-én (szombaton) 8 órától 11:30-ig ismét helyi termelők és kézművesek kiváló termékei közül válogathatnak az érdeklődők, valamint további háttérprogramok is kiegészítik a délelőtti vásárt.

Több év kihagyás után áprilisban indult újra a Magyar Református Szeretetszolgálat, a Nagytemplomi Református Gyülekezet és a Hajdúság Éléskamrája összefogásának köszönhetően az Egyháztáji vásár Debrecenben. A program célja, hogy közvetlenül, üzletek és kereskedők nélkül juthassanak el az egyházhoz kötődő vidéki termelők portékái a vásárlókhoz. Az első alkalomra több százan látogattak el és vásároltak frissen sült kenyeret, füstölt húsokat, tojást, tésztát, szörpöt, lekvárt vagy éppen kézműves csokoládét.

?A Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség célja, hogy minél jobban megtöltsük élettel és programokkal a Leány utcai Gyülekezeti Központunkat. Innen jött az ötlet, hogy az intézményünk udvarán indítsuk újra az Egyháztáji vásárt, így lehetőség van újra találkozni, kapcsolatokat építeni, és egyben finom, jó minőségű termékeket vásárolni.? ? hangsúlyozta Oláh István elnök-lelkipásztor az első vásáron.

A következő Egyháztáji vásárt május 22-én rendezik meg a Leány utca 2-4. szám belső udvarán. Újabb termelőkkel és kézművesekkel is találkozhatnak az érdeklődők, de emellett a háttérprogramok kínálatát is bővítik a szervezők. Minden órában a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar klasszikus gitár szakirány végzős hallgatóinak játékát hallgathatják a vásár résztvevői, a kézműves sarokban pedig szappanos, mandalafestő, textilfestő és keramikus művészek portékái közül válogathatnak a vásárlók, valamint megismerhetik egy-egy művelet hátterét is.

Fotó: https://www.facebook.com/nagytemplom

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Campus Fesztivál Debrecenben: ezt érdemes tudniuk a nagyváradi látogatóknak
Jul 22, 2026
Partiumi és erdélyi útiképek – Debrecenben és Nagyváradon is bemutatná új kötetét Rozványi Dávid
Jul 19, 2026
Újra látogatható a nagyváradi városháza tornya – közel 50 méter magasból tárul fel a történelmi belváros
Jul 17, 2026
Programok a szomszédban: Debrecenből is megéri átruccanni a Nagyváradi Nyári Színházi Fesztiválra
Jul 01, 2026
Nagyváradi Középkori Fesztivál: a szomszédból is érkeznek zenekarok
Jun 23, 2026
Már nyomdában a Nagyvárad históriája
Jun 19, 2026