2026. július 23.

Már kapható a Várad folyóirat legújabb, 5. száma

Már kapható a Várad folyóirat legújabb, 5. száma

Már kapható a Várad folyóirat legújabb, 2018/5. száma. 

Három tematikus blokkal indul a lapszám, olvashatják a Kortárs hangon irodalmi pályázat folyóiratunk által legérdekesebbnek tartott pályaműveit (Hubai Gábor, György Alida, Sárkány Tímea, Csató Anita, Bakos Martin, Fülöp Dorottya verseit és prózáit), az élővárados Ozsváth Zsuzsa áprilisi kiállításán elhangzott szövegeket (a kiállító mellett Mihók Tamás és Kemenes Henriette versét, Tasnádi-Sáhy Péter prózáját), valamint válogatást a HolnapUtán Fesztiválon született színházi blogokból, Becsey-Imreh Noémi, Sebesi István, Brassai Eszter, valamint Miklós Dalma Bettina írásait.

A Művészet rovatban Kányádi Iréne méltatja a Partiumi Keresztény Egyetem művészet szakos hallgatóinak tanszéki kiállítását, mely jelenleg Szentendrén látható a Ferenczy Múzeumban.

A Társadalom rovatban Székedi Levente értekezik a romániai magyar szociológia második viklágháború utáni sorsáról, illetve ötödik részéhez ért Alföldi Imre Tejfoggal kőbe című memoárja. A Kultúra rovatban folytatódik Boka László tanulmánya Babits és Kosztolányi Arany-képéről, míg Péter I. Zoltán Tabéry Géza és Boncza Berta barátságáról ír. A sci-fi magyar útja címmel Szélesi Sándor tanulmányát olvashatják.

A Kritika rovat Beretvás Gábor (film), Totka László (film) és Tóth Gábor (opera) írásait közli. A lapszámot Szűcs László publicisztikája vezeti be Az egynyelvű sátor címmel.

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
A színpad nyáron sem pihen – Debrecenben fesztiválozik, Nagyváradon Móricz klasszikusára készül a társulat
Jul 21, 2026
A kultúra emberekről, közösségekről, kapcsolatokról is szól – ezért kutatja a Debrecen–Nagyvárad kulturális hidakat Bacsa-Papp Zsuzsanna
Jul 19, 2026
Segítsünk együtt feltérképezni Debrecen és Nagyvárad kulturális kapcsolatait
Jul 15, 2026
44 év után nyílt újra önálló életműkiállítása Nagyváradon Ujvárossy Lászlónak
Jul 10, 2026
53 órás filmmaratonnal búcsúzik az Apolló mozi nagyterme Debrecenben
Jul 07, 2026
Nagyváradi fotóművész szervezte meg az első Magyar Nemzetközi Fotóművészeti Körversenyt – Debrecenben lesz a díjátadó gála
Jun 23, 2026