2026. július 24.

Marius L. Vizer lemondott a Román Cselgáncs Szövetség tiszteletbeli elnöki posztjáról  

Marius L. Vizer lemondott a Román Cselgáncs Szövetség tiszteletbeli elnöki posztjáról  

A Román Cselgáncs Szövetség ma rövid közleményben adta hírül, hogy Marius L. Vizer, lemondott a szövetségben betöltött tiszteletbeli elnöki posztjáról. Erről levélben értesítette Cozmin Gusa-t, a szövetség elnökét. A döntést a szövetség következő ülésén hagyja jóvá.

Marius L. Vizer továbbra is a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség (IJF) elnöke marad.

Marius L. Vizer, vagy ahogy a magyarországi sajtóban gyakran megjelenik, Vizer László Máriusz, a Bihar megyei Tenkén született 1959-ben, judoversenyző volt huszonnégy éves koráig, majd edzőként ért el szép sikereket, jó néhány román élversenyző formálódott a kezei alatt, többek között a 2000-ben Európa-bajnoki címet szerző 90 kilogrammos Adrian Croitoru is.

A sportvezetésbe 1995-ben kapcsolódott be, amikor megválasztották a Román Cselgáncs Szövetség elnökének, 2005-ben elnöki pozíciót szerzett az európai, 2007-ben pedig a világszövetségben. Ekkor költözött Budapestre a szövetség elnöki irodája. 2017-ben a Nemzetközi Cselgáncsszövetség elnöki tisztségében újraválasztották. 

Marius L. Vizer, 2021-ig irányíthatja a Nemzetközi Cselgáncs Szövetséget. MTI Fotó: Rosta Tibor[/caption]

Marius L. Vizer nyolc nyelven, köztük anyanyelvi szinten magyarul is beszél, osztrák állampolgár, jelenleg a magyar fővárosban él.

 

Címlapon: Máriusz Vizer és Vlagyimir Putyin (evz.ro)

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Homokkal telik meg Nagyvárad főtere: kezdődik a nemzetközi strandröplabda-torna
Jul 20, 2026
Nagyváradról érkezik a DVSE új centere
Jul 17, 2026
Vízre száll Nagyvárad – Sportközponttá alakítják a Sebes-Körös belvárosi szakaszát
Jun 26, 2026
Bocskai emlékverseny - Közel 250 versenyző indul
Mar 16, 2026
A nagyváradi Varga Csaba a 8091 méter magas Annapurna meghódítására indul
Mar 18, 2025
Bölöni László a Debreceni Egyetemen
Feb 26, 2025