2026. július 24.

Megemlékezés és ima a temetőkben

Megemlékezés és ima a temetőkben

?Az egyház bölcsen szorosan egymáshoz kapcsolta Mindenszentek ünnepét és Halottak napját. Istent dicsőítő és a boldogokat tisztelő imánkhoz kapcsolódnak engesztelő fohászaink azokért, akik megelőztek bennünket az ebből a világból az örök életbe való átmenetben.? (Ferenc pápa

November 1-én, pénteken Mindenszentek ünnepén 15 órakor a Rulikowski temetőben a Steinberger kápolnánál, 16 órakor pedig az egykori Olaszi temetőben található Gerliczy-, illetve a Markovits kápolnánál imádkoznak elhunytjaikért Nagyvárad katolikusai, papok és hívek közösen. A biharpüspöki Régi Temetőben 17 órakor gyűlnek a kereszt köré a hívek és imádkoznak Varga Sándor plébános vezetésével.

Szentmise az elhunytakért

November 2-án, szombaton, Halottak Napján, reggel 9 órakor Böcskei László megyéspüspök az egyházmegye elhunyt híveiért mutat be szentmisét a nagyváradi római katolikus székesegyházban.

Szentmisék rendje Mindenszentek ünnepén

November 1-én, pénteken, Mindenszentek főünnepén a nagyváradi római katolikus székesegyházban a következő program szerint lesznek a szentmisék: 8, 10 és 18 órakor. 

Gyertyagyújtás az Olaszi temetőben

Az elmúlt évek hagyományaihoz híven gyertyagyújtással egybekötött megemlékezést szervez az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt nagyváradi szervezete, az egykori Olaszi temetőben. A városunk valamikori nagyjainak és egyszerű polgárainak végső nyugvóhelyéül szolgáló Olaszi temetőben november 1-én, délután hat órától kezdődően rövid egyházi szertartás után rójuk le kegyeletünket a temetőben egykor nyugodottak, valamint a mai napig a parkká alakított temető földjében nyugvó elődeink előtt. Az esemény végén mécsesekből kirakjuk a temető eredeti magyar megnevezését, melyet sajnos a mai napig nem jelez hivatalos névtábla. Kérjük, ha tehetik a megemlékezésre hozzanak magukkal gyertyát, vagy mécsest.

Emlékműsor és egyházi megemlékezések november 1-én, Debrecenben

Helyszín: 2-es számú Ravatalozó terem előtti terület
14:30 ? Emlékműsor a Csokonai Színház művészei előadásában

A hagyományoknak megfelelően az Egyházak is megemlékeznek halottaikról:
15:00 ? Református Egyház
15:30 ? Római Katolikus Egyház
16:00 ? Görög Katolikus Egyház

 

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Romániába autózik? Mutatjuk, mennyibe kerül az útdíj 2026-ban, és hol vásárolhatja meg
Jul 10, 2026
Nagyváradról már Rómába és Dortmundba is repülhetünk – 99 lejtől kaphatók a jegyek
Jun 29, 2026
Debrecenből közvetlen járattal a magyar tengerre
Jun 26, 2026
Hőségriadó! Ezeken a helyeken kereshetsz enyhülést Debrecenben és Nagyváradon
Jun 23, 2026
Nagyváradról Milánóba repülhetünk
Mar 31, 2026
Újraindul a Nagyvárad, szeretettel kampány – Kedvezményekkel várják a turistákat
Feb 27, 2026