2026. július 24.

Menet az életért: mintegy ezren demonstráltak Nagyváradon a magzatok élethez való jogáért

Menet az életért: mintegy ezren demonstráltak Nagyváradon a magzatok élethez való jogáért

A Koalíció a családért civil szervezet kezdeményezésére, a  keresztény felekezetek támogatásával március 23-án, szombaton, a házasság, a család és a magzat védelmében újra megszervezték a Menet az életért elnevezésű ökumenikus felvonulást. A téren Böcskei László megyés püspök is felszólalt az élet védelmében. 

A Szent László térről induló, az élet fontosságát hirdető menetben ott voltak az egyházak képviselői, köztük Böcskei László, római katolikus megyés püspök is, a civil szervezetek tagjai,  az idősebb generáció tagjai,  de fiatal szülők, gyerekek is. 

A Nagyváradi Római katolikus püspökség plakátja[/caption]

A szervezők román és magyar nyelvű szórólapokat osztogattak,  a téren elhangzó beszédek után ezeket, és különböző transzparenseket a magasba emelve indultak meg a résztvevők.

A menet a sétáló utcán haladt végig, megállt a Barátok Temploma előtt, ahol együtt imádkoztak az őket fogadó hívekkel. majd az ortodox székesegyház irányába indul tovább, ahol közös imával ért véget.

 

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Nyári sétálóutcává alakul Debrecen belvárosának egy része – programokkal és teraszokkal várják a látogatókat
Jul 15, 2026
Debrecenből is várják a zenészeket Nagyvárad legnagyobb közös rockbulijára
Jul 14, 2026
Immár teljes szépségében csodálhatjuk meg a nagyváradi Barátok templomát
Jul 04, 2026
Ugyanazon a napon Debrecenben és Nagyváradon is megnyitották a Bihar Press sajtófotó kiállítást
May 05, 2026
A Szent László egyházmegyei zarándoknappal megkezdődött a 34. Festum Varadinum
May 04, 2026
Testvérvárosok hangjai: fiatalok közös zenei estje Debrecenben
Apr 23, 2026