2026. július 23.

Néhány év múlva két színháza lesz Debrecennek

Néhány év múlva két színháza lesz Debrecennek

A Románia-Magyarország Határ Menti Együttműködési Program ellenőrző bizottságának 2018. június 28-i döntése alapján Hajdú-Bihar és a romániai Bihar megyék közös egészségügyi és kulturális pályázatai között a Román-magyar határon átnyúló kulturális inkubátor az előadóművészek számára című, valamint a Román?magyar határon átnyúló képzési központ és értéktár a kulturális és történelmi örökség számára című projektek összességében közel 13 millió euró támogatást nyertek el ? jelentette be a sajtónak a Latinovits Színház épületében Papp László, Debrecen polgármestere.

A támogatások segítségével ? több más projektelem megvalósítása mellett ? lehetőség nyílik arra is, hogy Debrecenben befejeződjön a Latinovits Színház kivitelezése.

A színházi fejlesztésnek két eleme van: ott helyezik majd el a határtérség történelmi és kulturális örökségét bemutató értéktárat, és ott szervezik majd meg a Kárpát-medencei színjátszók posztgraduális képzését - emelte ki Papp László.

A színház fontos eleme lesz a magyar-román kulturális kapcsolatok fejlesztésének, valamint Debrecen abbéli törekvésének, hogy elnyerje az Európa Kulturális Fővárosa 2023 címet.

Pásztor Sándor, a Bihar megyei Tanács elnöke fontosnak nevezte, hogy intézményi együttműködéssel is segítsék Debrecen Európa Kulturális Fővárosa (EKF) 2023 pályázatát, mert - mint fogalmazott - "ha Debrecen nyer, mi is nyerünk". A közös kulturális projekt Nagyváradot érintő fejlesztési részének három "lába" van: a Szigligeti Színház és a Körös-vidéki Múzeum felújítása, illetve Váradon egy multikulturális központ létrehozása - sorolta a tanács elnöke.

Pajna Zoltán, a hajdú-bihari közgyűlés elnöke szerint nyáron megtörténhet a támogatási szerződések megkötése, és a teljes pályázati dokumentáció benyújtása, illetve értékelése után jövő év közepén megkezdődhet a projektek végrehajtása.

A pályázat 85 százalékos európai uniós támogatású, 10 százalékos arányú a magyar állam segítsége, valamint 5 százalékos Debrecen város szükséges önereje.

Papp László, Debrecen polgármestere azzal zárta a tájékoztatót, hogy a Latinovits Színház kivitelezésének befejezésével és a Csokonai Nemzeti Színház teljes felújításával a 2020-as évek elejére két modern, minden szakmai és művészeti igényt kielégítő színház működhet Debrecenben.

Fotó: Miskolczi János

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
A színpad nyáron sem pihen – Debrecenben fesztiválozik, Nagyváradon Móricz klasszikusára készül a társulat
Jul 21, 2026
A kultúra emberekről, közösségekről, kapcsolatokról is szól – ezért kutatja a Debrecen–Nagyvárad kulturális hidakat Bacsa-Papp Zsuzsanna
Jul 19, 2026
Segítsünk együtt feltérképezni Debrecen és Nagyvárad kulturális kapcsolatait
Jul 15, 2026
44 év után nyílt újra önálló életműkiállítása Nagyváradon Ujvárossy Lászlónak
Jul 10, 2026
53 órás filmmaratonnal búcsúzik az Apolló mozi nagyterme Debrecenben
Jul 07, 2026
Nagyváradi fotóművész szervezte meg az első Magyar Nemzetközi Fotóművészeti Körversenyt – Debrecenben lesz a díjátadó gála
Jun 23, 2026