2026. július 24.

Október 20-25. között ismét Infinite Dance Festival

Október 20-25. között ismét Infinite Dance Festival

Október 20-25. között negyedik alkalommal szervezi meg a Szigligeti Színház az Infinite Dance tánc- és összművészeti fesztivált. A hatnapos eseménysorozaton tizennyolc produkciót láthat a közönség, Románia és Magyarország legjelentősebb tánc- és mozgásszínházi műhelyeinek előadásában. A fesztivált a járványügyi szabályozásoknak megfelelően bonyolítja le a nagyváradi teátrum.

A fesztivál negyedik kiadásának programjában szereplő előadásokat nyílt pályázati felhívás útján, csaknem hatvan pályázati anyag közül választotta ki a szervezők által felkért háromfős, nemzetközi kuratórium; amelynek tagjai Jakobovits Márta keramikusművész, Lőrincz Katalin táncművész-pedagógus, valamint Vava ?tefănescu, koreográfus, a Bukaresti Nemzeti Táncközpont menedzsere voltak. A pályázók mellett az eseményre meghívást kaptak az Imre Zoltán Program alkotói is, Nagyvárad lévén az egyetlen határon túli helyszíne a fiatal táncművészeknek szóló ösztöndíjprogramnak.

A negyedik Infinite Dance Festival programjának fókuszában ezúttal a kortárs táncművészet áll. Ennek szellemében a fesztiválra meghívást kapott az európai hírű Frenák Pál Társulat, Duda Éva Társulat és Pataky Klári Társulat, valamint a Contemporary Creative Dreamers, illetve az IndieBox romániai táncos szcénát képviselő független együttesek. A szervezők törekvése, hogy a fesztivál a táncműfajok sokszínűségét is megmutassa, ezért a válogatásba az egri GG Tánc Bolero című ökobalettje, a Duna Táncműhely népi ihletésű A tizedik vőlegény című előadása, illetve a Pirók Zsófia vezette nemzetközi csapat flamenco-estje is.

Az előző évek hagyományának megfelelően, a fesztivál utolsó előtti napját a táncművészeti utánpótlás bemutatásának szentelik a szervezők. Az Akadémiák Napja programjában a Magyar Táncművészeti Egyetem, az I. L. Caragiale Nemzeti Színház- és Filmművészeti Egyetem, illetve Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem koreográfus szakjának magyar és román hallgatói mutatkoznak be.

Az előadások mellett, október 20-25. között mozgásszínházi workshopra is sor kerül, amelynek résztvevői a Nagyvárad Táncegyüttes táncosai mellett a romániai főiskolás hallgatók lesznek.

A fesztivál előadásaira jegyek hamarosan kaphatók a színház jegypénztárában, illetve online, a www.biletmaster.ro oldalon.

A fesztivál teljes programja megtalálható interaktív eseménynaptárunkban, az adott napokra kattintva.

 

A képen a Nagyvárad Táncegyüttes Bardo című előadásának egyik jelenete. Fotó: Nagyvárad Táncegyüttes

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
A színpad nyáron sem pihen – Debrecenben fesztiválozik, Nagyváradon Móricz klasszikusára készül a társulat
Jul 21, 2026
A kultúra emberekről, közösségekről, kapcsolatokról is szól – ezért kutatja a Debrecen–Nagyvárad kulturális hidakat Bacsa-Papp Zsuzsanna
Jul 19, 2026
Segítsünk együtt feltérképezni Debrecen és Nagyvárad kulturális kapcsolatait
Jul 15, 2026
44 év után nyílt újra önálló életműkiállítása Nagyváradon Ujvárossy Lászlónak
Jul 10, 2026
53 órás filmmaratonnal búcsúzik az Apolló mozi nagyterme Debrecenben
Jul 07, 2026
Nagyváradi fotóművész szervezte meg az első Magyar Nemzetközi Fotóművészeti Körversenyt – Debrecenben lesz a díjátadó gála
Jun 23, 2026