2026. július 23.

Ősbemutatóra készül a Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttese

Ősbemutatóra készül a Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttese

A Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttese legújabb előadását készül bemutatni a színház és a táncművészet kedvelői számára. A Bardo, azaz a ?dimenzión kívüli váróterem? című darab egy olyan táncszínházi előadás, amely a mozgásművészeten keresztül tesz kísérletet egzisztencialista és filozofikus kérdések megválaszolására.

A klasszikus tibeti tanítások azt vallják, hogy az élet pillanatnyi változások láncolata, ami meghatározza az ember lényegét és létét. Az elmúlás pillanatában ez a felépített én-kép azonban összeomlik és érzeteinket kusza gondolatfolyamok lepik el. Ekkor lépünk be oda, amit úgy hívnak: BARDO.

A darab élet és halál határára repíti a nézőt, ahol megszűnik a Minden... A Bardo című előadás sajátos gondolatokat ébreszt a lét állapotáról, egy dimenzión túli világban.

Az előadás rendező-koreográfusa és egyben látványtervezőjeis  Fodor Zoltán, Harangozó-díjas táncművész és koreográfus, dramaturgja Szalay Tamás, Bánffy Miklós-, Jeszenszky Endre-, és Lyra-díjas koreográfus, dramaturg, zeneszerzője Gergely Attila, jelmeztervezője pedig CristinaBreteanu. Az előadás szereplői a Nagyvárad Táncegyüttes táncművészei: Joó Renáta, Kacsó Bálint-József, Kányádi György, Kerekes Dalma-Gabriella és Tőkés Imola.

A Nagyvárad Táncegyüttes előadói szeretettel várnak minden kedves nézőt május 25-én, szombaton, 19 órától a Szigligeti Stúdióban a Fodor Zoltán koreográfus által rendezett Bardo című előadás ősbemutatójára! Az előadásra a Kortárs tánc - bérletek érvényesek. Jegyek elővételben már kaphatók a színház jegypénztáránál és a www.biletmaster.ro oldalán! Az előadás létrehozását a Bethlen Gábor Alap támogatja.

Fotó: https://www.facebook.com/NagyvaradTancegyuttes/

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
A színpad nyáron sem pihen – Debrecenben fesztiválozik, Nagyváradon Móricz klasszikusára készül a társulat
Jul 21, 2026
A kultúra emberekről, közösségekről, kapcsolatokról is szól – ezért kutatja a Debrecen–Nagyvárad kulturális hidakat Bacsa-Papp Zsuzsanna
Jul 19, 2026
Segítsünk együtt feltérképezni Debrecen és Nagyvárad kulturális kapcsolatait
Jul 15, 2026
44 év után nyílt újra önálló életműkiállítása Nagyváradon Ujvárossy Lászlónak
Jul 10, 2026
53 órás filmmaratonnal búcsúzik az Apolló mozi nagyterme Debrecenben
Jul 07, 2026
Nagyváradi fotóművész szervezte meg az első Magyar Nemzetközi Fotóművészeti Körversenyt – Debrecenben lesz a díjátadó gála
Jun 23, 2026