2026. július 23.

Összművészeti eseménysorozat június utolsó hétvégéjén Debrecenben

Összművészeti eseménysorozat június utolsó hétvégéjén Debrecenben

DEkulT Utcák összefoglaló néven a Múzeumok éjszakája korábban egynapos programjait háromnaposra bővítik a hétvégén Debrecenben, amikor megrendezik a belvárosban az Irodalom éjszakáját, a Művészetek éjszakáját, a Zene éjszakáját, a fiatal korosztálynak szóló Fiatalok éjszakáját, illetve az Átjáró című kiállítást és vásárt.

Puskás István, Debrecen kulturális alpolgármestere az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón azt mondta: bár a járvány okozta veszélyhelyzet megszüntetésével már az intézmények is látogathatóak, tartják magukat a korábban meghirdetett "lépésről lépésre" stratégiához, így nyitva meg a kulturális tereket az érdeklődők előtt.

Puskás István felhívta a figyelmet az Átjáró vásár című új kezdeményezésre, amelyet a Csapó utcai sétáló övezetben rendeznek. A rendezvényen a CSAK Design alkotói és a Tímárház által tömörített CIHA Egyesület alkotói vesznek részt, és a céljuk a több száz éves népi kultúra átörökítése innovatív eszközökkel, a modern designnal ötvözve.

A Bauhaus Contemporary projekt is Debrecenben vendégeskedik június 27-től: a kortárs magyar fotográfia gyöngyszemeit a Piac utcai üzletek kirakataiban mutatják be - fűzte hozzá az alpolgármester, megjegyezve, hogy június 27-én, a múzeumok éjszakája hagyományos időszakában a debreceni Református Kollégium gyűjteményei és a Szabó Magda-emlékház is bekapcsolódnak a programokba.

A debreceni kulturális intézmények vezetői a sajtótájékoztatón részletesen ismertették a hétvégi programokat.

A Csokonai Színház művészei például három éjszakán át olvasnak fel különböző helyszíneken 23 ország - köztük Románia - 23 írójának 23 művéből, a Déri Múzeum, a Medgyessy Ferenc emlékmúzeum és a Modem Modern és Kortárs Művészeti Központ kiállításokkal, tárlatvezetésekkel, múzeumpedagógiai foglalkozásokkal várja az érdeklődőket, a Kodály Filharmónia pedig elsőként az országban ismét koncerttermi hangversenyt tart vasárnap délelőtt a Kölcsey központban, amit aztán szabadtéren, a Déri parkban is megismételnek délután - hangzott el a tájékoztatón.

A részletes program napi bontásban INNEN letölthető.

 

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
A színpad nyáron sem pihen – Debrecenben fesztiválozik, Nagyváradon Móricz klasszikusára készül a társulat
Jul 21, 2026
A kultúra emberekről, közösségekről, kapcsolatokról is szól – ezért kutatja a Debrecen–Nagyvárad kulturális hidakat Bacsa-Papp Zsuzsanna
Jul 19, 2026
Segítsünk együtt feltérképezni Debrecen és Nagyvárad kulturális kapcsolatait
Jul 15, 2026
44 év után nyílt újra önálló életműkiállítása Nagyváradon Ujvárossy Lászlónak
Jul 10, 2026
53 órás filmmaratonnal búcsúzik az Apolló mozi nagyterme Debrecenben
Jul 07, 2026
Nagyváradi fotóművész szervezte meg az első Magyar Nemzetközi Fotóművészeti Körversenyt – Debrecenben lesz a díjátadó gála
Jun 23, 2026