2026. július 24.

Palacsintahegyekkel, játékkal, mozival és tombolával búcsúztatja a nyarat és a vakációt a Körös-parti parti

Palacsintahegyekkel, játékkal, mozival és tombolával búcsúztatja a nyarat és a vakációt a Körös-parti parti

Tavaly első ízben rendezte meg ? hagyományőrző szándékkal ? az Összefogás Nagyváradért Egyesület nyárbúcsúztató családi és ifjúsági találkozóját a Szilvásban. Az akkori sikeren felbuzdulva, a civil szervezet az Ovisuli Egyesülettel és a Nagyváradi Magyar Diákszövetséggel közösen  az idei évben is szórakozni hív kicsiket és nagyokat a váradiak egykor oly kedves helyére, a Szilvásba. 

A nagy családi partin idén is ott lesznek a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesületének tagjai, hogy az "unokáknak", azaz minden résztvevő gyereknek palacsintát süssenek. 

Az Iszkiri Zenekarral közösen felköszöntik majd az augusztus 30-án, 31-én vagy szeptember 1-én született gyerekeket, lesznek kézműves foglalkozások, sportversenyek, családi mozizás és tombola is. 

A szeptember 1-jén zajló, egész napos parti részletes programja:

- 16 órától a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesülete ingyen palacsintát készít és osztogat a gyerekeknek
- 17 óra: ISZKIRI Zenekar koncert

18 és 20 óra között:

- Szülinapos gyerekek köszöntése az ISZKIRI Zenekarral
- Ciróka-maróka a Szilvásban. A foglalkozást tartja: Rácz Kitti óvodapedagógus
- Bábelőadás: Szijártó Aletta - Lúdas Matyi
- Hangszersimogató: Simai Mihaela zenepedagógus foglalkozása
- Levendulás foglalkozás Csiger Krisztinával, a Léda Levendula Garden tulajdonosával
- Kézműves foglalkozás a Dekor Mania tulajdonosával, Tóth Beátával
- Hordó festés Piheni Pannival
- "Kisautó" készítés az esti mozizáshoz Koncz Ágota és Szabó Kitti tanítónénik valamint Pető Réka és Kuzsma Andrea óvónénik közreműködésével
- Sportversenyek a nagyváradi RMDSZ Nőszervezet közreműködésével. Programfelelős: Tunyogi Hajnalka
- a Szilvásban is velünk lesznek a nagyváradi könyvmentők
- Tombola

Mindezek mellett a Szilvásba érkezik a DAVIDAM rendezvényszervező cég csapata is!

20.30 óra: Családi mozizás. A Vándormozival együttműködve a VUK című mesefilmet (74 perc) ajánljuk figyelmetekbe.

Figyelem! Az Ovisuli Egyesület által meghirdetett tanszergyűjtési akció a Szilvásban is folytatódik!

A szervezők szeretettel várnak kicsit és nagyot!
Ne feledd otthon a jókedved és a pléded!

ISZKIRI Zenekar koncert szerkesztett esemény: https://www.facebook.com/events/625197411303319/
Szülinapos gyerekek köszöntése szerkesztett esemény: https://www.facebook.com/events/666756273839948/
Játszunk együtt a Szilvásban! szerkesztett esemény: https://www.facebook.com/events/2094135990882645/
Családi mozizás szerkesztett esemény: https://www.facebook.com/events/2607752785923582/

Tanszergyűjtési akció szerkesztett esemény: https://www.facebook.com/events/2511344018959478/

Fotó: facebook.com/osszefogas.nagyvaradert

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Campus Fesztivál Debrecenben: ezt érdemes tudniuk a nagyváradi látogatóknak
Jul 22, 2026
Partiumi és erdélyi útiképek – Debrecenben és Nagyváradon is bemutatná új kötetét Rozványi Dávid
Jul 19, 2026
Újra látogatható a nagyváradi városháza tornya – közel 50 méter magasból tárul fel a történelmi belváros
Jul 17, 2026
Programok a szomszédban: Debrecenből is megéri átruccanni a Nagyváradi Nyári Színházi Fesztiválra
Jul 01, 2026
Nagyváradi Középkori Fesztivál: a szomszédból is érkeznek zenekarok
Jun 23, 2026
Már nyomdában a Nagyvárad históriája
Jun 19, 2026