2026. július 24.

Pályázatot írtak ki a 2018-as dráMÁzat nyertes művének megrendezésére

Pályázatot írtak ki a 2018-as dráMÁzat nyertes művének megrendezésére

A nagyváradi Szigligeti Színház a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházzal közösen hirdette meg  dráMÁzat IV. elnevezésű drámapályázatát. A pályázat Debüt kategóriájában O. Horváth Sára: Gyerekjáték című műve lett az első helyezett. A nagyváradi Szigligeti Színház pályázatot ír ki a nyertes pályamű megrendezésére. A pályázaton a Kárpát-medencei művészeti egyetemek jelenlegi, és az utóbbi öt évben végzett magyar anyanyelvű színházrendező szakos hallgatói vehetnek részt.

A nagyváradi Szigligeti Színház pályázatot ír ki a nyertes pályamű megrendezésére. Az előadás bemutatójára későbbi egyeztetéssel a tervek szerint lehetőleg 2019 szeptemberében, de mindenképp a 2019/2020-as évadban kerülne sor. (Szeptemberi bemutató esetén lehetséges próbaidőszak 2019. június és augusztus 15-től szeptember 21-éig). Az előadás helyszíne a Szigligeti Stúdió. (A stúdió alaprajzát és teremleírását a www.szigligeti.ro/szigligeti_studio címen találják.) A produkció tervezett költségvetése 60 ezer lej.

A pályázaton a Kárpát-medencei művészeti egyetemek jelenlegi, és az utóbbi öt évben végzett magyar anyanyelvű színházrendező szakos hallgatói vehetnek részt.

Pályázni rendezői koncepcióval lehet, amelyet írásos formában kell eljuttatni a  Szigligeti Színház művészeti titkárságára (e-mailebn a pr@szigligeti.ro címre, avagy postán: Teatrul Szigligeti Színház 410021 Nagyvárad / Oradea, Piata Regele Ferdinand I., nr.6 ? în aten?ia secretariatului artistic).

A pályázatokat színház-rendezőktől, illetve rendező hallgatóktól várjuk, de természetesen alkotótársakkal, tervezőkkel együtt gondolkodva is elkészíthetők.

Szempontok a pályázati anyag összeállításához:

  1. Írja le egy oldalban (!) a mű történetét. Természetesen nem arra vagyunk kíváncsiak, hogy elolvasta-e, és le tudja-e írni az események sorrendjét, hanem arra, hogy ön miképp olvasta és miképp mesélné a történetet: honnan kezdi a mesét, kik lesznek az ön történetének legjelentősebb alakjai, hol vannak a legfontosabb csomópontok, fordulatok, merre tart a történet.
  2. Képzeletben rendezze meg előadását. Tervezze meg hozzá a teret! Döntse el milyen térben képzeli az előadást, és hogy milyen lesz a díszlet, látvány. (Természetesen dolgozhat együtt vagy konzultálhat  tervezővel.) Erről a játéktérről készítsen vázlatos rajzot, alaprajzot!, esetleg gyűjtsön fotókat, amik érzékeltetik az elképzelt előadás világát. Kereshet fotókat, melyek az ön által elképzelt szereplőket, karaktereket érzékeltetik.
  3. Írjon 3- maximum 4 oldalban (!) az elképzelt előadásról. Milyen lenne? Elképzelése, víziója a mű elemzéséből induljon ki, essen szó az ön számára legfontosabb dolgokról, a választott világról, a szereplőkről, a köztük lévő viszonyokról, az esetleges változtatásokról, az előadás mikéntjéről és miértjéről.
  4. Amennyiben valamelyest ismeri a Szigligeti Társulat munkáját szívesen vesszük a szereposztásra vonatkozó elképzeléseket is. A szereposztás elkészítését és a társulattal való ismerkedést segítendő, a színház, kérésre, a pályázók rendelkezésére bocsátja korábbi előadásainak felvételeit.

A Debüt pályázat nyertes műve letölthető a Szigligeti Színház honlapjáról: www.szigligeti.ro (oldalmenü, Drámázat rendezői pályázat szekció)

A pályázat beadási határideje: 2019. április 18.

A pályázatokat a Szigligeti Színház művészeti vezetése bírálja el.

A pályázók meghívást kapnak a VII. HolnapUtán Fesztiválra (2019. május 2-5.), amelynek keretében a szervezők eredményt hirdetnek.

A dráMÁzat IV. nyerteseiről ITT olvashatnak bővebben.

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
A színpad nyáron sem pihen – Debrecenben fesztiválozik, Nagyváradon Móricz klasszikusára készül a társulat
Jul 21, 2026
A kultúra emberekről, közösségekről, kapcsolatokról is szól – ezért kutatja a Debrecen–Nagyvárad kulturális hidakat Bacsa-Papp Zsuzsanna
Jul 19, 2026
Segítsünk együtt feltérképezni Debrecen és Nagyvárad kulturális kapcsolatait
Jul 15, 2026
44 év után nyílt újra önálló életműkiállítása Nagyváradon Ujvárossy Lászlónak
Jul 10, 2026
53 órás filmmaratonnal búcsúzik az Apolló mozi nagyterme Debrecenben
Jul 07, 2026
Nagyváradi fotóművész szervezte meg az első Magyar Nemzetközi Fotóművészeti Körversenyt – Debrecenben lesz a díjátadó gála
Jun 23, 2026