2026. július 24.

Pest megye díszpolgára lett Ráckevei Anna, a Csokonai Színház művésze

Pest megye díszpolgára lett Ráckevei Anna, a Csokonai Színház művésze

A mai Pest megye jogelődje Pest-Pilis-Solt vármegye 362 évvel ezelőtt, 1659. december 4-én jött létre. Pest Megye Közgyűlése az évfordulót Megyenappá nyilvánította.  ?A Megyenap különleges jelentéssel bír a számunkra?- írják honlapjukon. ?A megye újjászületésére emlékezünk, és közösségünk ünnepét tartjuk meg együtt, a megye 187 településéről érkező emberekkel és mindazokkal, akikhez különleges kapcsolat fűz bennünket. Ekkor köszönetet mondunk mindazoknak, akik a hivatásukban vagy a mindennapokban képesek voltak a példamutató tettekre, az átlagon felüli teljesítményekre.

Ráckevei Anna méltatásában a következőket írták:

Pest Megye Közgyűlése Díszpolgári címet adományozott Ráckevei Anna részére a kultúra területén elért kimagasló eredményeinek és társadalmi szerepvállalásának elismeréséül. Ráckevei Anna Jászai Mari-díjas magyar színművész, szinkronszínész, érdemes és kiváló művész, 2013 és 2018 között a debreceni Csokonai Színház igazgatója.

A színpad mellett a költészettel is jó barátságban áll, állandó közreműködője volt a Lyukasóra című műsornak, számos hangoskönyvben, rádióműsorban mondott verseket, illetve olvasott fel regényeket. Filmes pályafutása is figyelemreméltó, több mint harminc alkotásban szerepelt. Szinkronszínészként 90 filmhez kölcsönözte hangját.
Támogatásával létrejött a Tököli Szárny-nyitogató Alapfokú Művészeti Iskola Alapítvány.

Ráckevei Anna emberként és művészként is a közösség erejében, az egymáshoz fordulásban, az emberi-szellemi nyitottságban, a folyamatos újrafogalmazásban hisz. Hisz abban is, hogy a színház különleges, templomi terében nem a kilátástalanság, hanem a remény az úr, ?a szeméthalmok alól előbújó csöpp virágok".

Kiemelt kép: Ráckevei Anna és Szabó István, Pest Megye Közgyűlésének elnöke

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
A színpad nyáron sem pihen – Debrecenben fesztiválozik, Nagyváradon Móricz klasszikusára készül a társulat
Jul 21, 2026
A kultúra emberekről, közösségekről, kapcsolatokról is szól – ezért kutatja a Debrecen–Nagyvárad kulturális hidakat Bacsa-Papp Zsuzsanna
Jul 19, 2026
Segítsünk együtt feltérképezni Debrecen és Nagyvárad kulturális kapcsolatait
Jul 15, 2026
44 év után nyílt újra önálló életműkiállítása Nagyváradon Ujvárossy Lászlónak
Jul 10, 2026
53 órás filmmaratonnal búcsúzik az Apolló mozi nagyterme Debrecenben
Jul 07, 2026
Nagyváradi fotóművész szervezte meg az első Magyar Nemzetközi Fotóművészeti Körversenyt – Debrecenben lesz a díjátadó gála
Jun 23, 2026