2026. július 23.

Rangos elismerés a Szigligeti Színház művészének

Rangos elismerés a Szigligeti Színház művészének

Rétvári Bence, az EMMI miniszterhelyettese és Fekete Péter, kultúráért felelős államtitkár augusztus 20-a alkalmából Magyar Arany Érdemkereszt, Magyar Ezüst Érdemkereszt, Magyar Bronz Érdemkereszt állami kitüntetéseket, valamint Móra Ferenc-, Pauler Gyula-, Szinnyei József-díjakat adott át a Pesti Vigadóban. A kortárs táncművészet partiumi megteremtését és népszerűsítését szolgáló munkája elismeréseképpen Magyar Ezüst Érdemkereszttel tüntették ki Dimény Leventét, a nagyváradi Szigligeti Színház színművész-koreográfusát.

Dimény Levente 1975-ben született Székelyudvarhelyen. Középiskolai tanulmányait követően a kolozsvári Babe??Bolyai Tudományegyetem színművészeti képzésében vett részt olyan kiváló mentorok tanítványaként, mint Boér Ferenc, Spolarics Andrea, illetve Biró József. Dimény1999-től a Szigligeti Társulat tagja, később, 2009-2011 között művészeti vezetője. Színészi alkotásai mellett nem egyszer rendezőként, illetve koreográfusként is részt vesz színházi és táncszínházi munkákban, anyaintézményében, valamint rangos romániai és magyarországi színházakban egyaránt.

A nagyváradi magyar előadóművészeti intézmények átszervezését követően, 2012-től 2018-ig a Szigligeti Színház égisze alá tartozó Nagyvárad Táncegyüttes művészeti igazgatója.A tánctársulat vezetőjeként meghirdetett művészeti programját a hagyománytisztelet és a progresszív szemlélet jellemezik, és olyan előadások fémjelzik, mint a Nagyvárosi bújdosók (rendező: Novák Péter), a Világcirkusz (rendező: Juronics Tamás), vagy a Közép-Európa Táncszínházzal közreműködésben született Stabat Mater (rendező: Kun Attila). Számtalan tánc- és összművészeti program kezdeményezőjeként 2015-től kezdődően főszervezője az InfiniteDanceFestival-nak, amely a határmenti régióban egyedülálló módon valósítja meg a táncművészeti nevelést és a különböző táncszínházi műfajok népszerűsítését.

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
A színpad nyáron sem pihen – Debrecenben fesztiválozik, Nagyváradon Móricz klasszikusára készül a társulat
Jul 21, 2026
A kultúra emberekről, közösségekről, kapcsolatokról is szól – ezért kutatja a Debrecen–Nagyvárad kulturális hidakat Bacsa-Papp Zsuzsanna
Jul 19, 2026
Segítsünk együtt feltérképezni Debrecen és Nagyvárad kulturális kapcsolatait
Jul 15, 2026
44 év után nyílt újra önálló életműkiállítása Nagyváradon Ujvárossy Lászlónak
Jul 10, 2026
53 órás filmmaratonnal búcsúzik az Apolló mozi nagyterme Debrecenben
Jul 07, 2026
Nagyváradi fotóművész szervezte meg az első Magyar Nemzetközi Fotóművészeti Körversenyt – Debrecenben lesz a díjátadó gála
Jun 23, 2026